MILYEN IS A KONFLIKTUSHOZ VALÓ (V)ISZONYUNK?

2012 október 17. | Szerző: | Nyomtatás

Sokan azt gondolják, hogy probléma, és keseregnek rajta, ha konfliktusuk van valakivel. Igyekeznek attól szabadulni vagy nem tudomást venni róla.

Pedig a konfliktus az élet és a társas kapcsolatok természetes velejárója! Ha ezt tudjuk, sőt, magunkban tudatosítjuk, egész más lesz magához a konfliktushoz való viszonyulásunk is.

Az az érdekes, hogy nem csak a tárgyaló felek konfliktushoz való viszonya határozza meg a mediációs eljárás – jó esetben csak a – kezdetét, hanem a mediátornak a konfliktushoz való hozzáállása is. Ha mondjuk, a mediátor azt gondolja, hogy a konfliktus kiküszöbölendő, másképp közelíti meg az egész mediációs eljárást, mint az a mediátor, aki szerint a konfliktus az élet része, amit tudomásul kell venni, és „használni” kell a közvetítői eljárás folyamán (is). Ha a mediátor az előbbi attitűddel rendelkezik, akkor a mediációs eljárás során – miközben igyekszik a konfliktust kiküszöbölni – heves érzelmi reakciói lehetnek, még az is előfordulhat, hogy erőszakos is lehet a felekkel a „sikeres” megegyezés érdekében.

Be kell vallanom, kezdetben én is beleestem ebbe a hibába… Erélyesen „segítettem”, megérintődtem, vagy valamelyik fél mellé álltam (persze ez csak később tudatosult bennem), ami ebben a szakmában nyilvánvalóan a legnagyobb hiba.

Hiszen pont az a lényeg, hogy én senkit sem képviselek, a felek „között” állok a szó minden értelmében. Az én dolgom az, hogy sikerüljön a feleknél a konkrét vita vonatkozásában szemléletváltozást elérni; kimozdítani a feleket az adott konfliktussal kapcsolatban kialakult merev álláspontjukból, hogy készek legyenek olyan megoldások elfogadására is, amelyeket esetleg korábban elutasítottak.

Ahogy a konfliktus az élet része, úgy a konfliktus feloldása és a megbékélés természetes emberi igény, ami mindannyiunkban benne él!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Miért mediátor?

Az ügyvédi feladatok mellett 2008-ban a Kapcsolat Alapítványnál megismerkedtem a mediáció legfontosabb alapkérdéseivel, és azóta folyamatosan képzem magam ezen a téren. 2012 őszén úgy döntöttem, hogy leszüneteltetem ügyvédi tevékenységemet, és minden időmet a mediációnak szentelem, mert hiszek e módszer sikerességében!
Főként családi, párkapcsolati konfliktusok területén közvetítek a vitában álló felek között, de nagyon érdekel az iskolán belüli konfliktusok alternatív feloldása is.

Nem csak az elmúlt évek során, hanem jelenleg is az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan még mindig nem ismerik ezt a lehetőséget mint alternatív vitarendezési módszert.
Éppen ezért szeretném ebben az elektronikus naplóban bemutatni a legfontosabb tudnivalókat erről. Örülnék, ha olvasóim minél árnyaltabb képet kapnának a mediációról és az általa elérhető eredményekről!

Várom a leveleket!!

Az alábbi elérhetőségeken várom és fogadom az érdeklődők leveleit:
blog@fazekasrita.hu

Elérhető vagyok a Facebookon is:
www.facebook.com/ritamediator

Itt is szívesen válaszolok egy-egy olyan kérdésre, amely a mediációval, vagy bármilyen, a blogban elhangzott témával kapcsolatban felmerül!



Miről írtam eddig?

Nézettség

  • Blog nézettsége: 12302

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!