VAN-E ÉRTELME A KÖZÖS SZÜLŐI FELÜGYELETNEK KÜLÖNÉLŐ SZÜLŐK ESETÉBEN? 2. RÉSZ

2012 november 14. | Szerző: | Nyomtatás

Amikor az 1. részben arról írtam, hogy a kerekasztal beszélgetésen résztvevő ügyvédek szerint jó volna a másik felet is – azt, amelyiket nem képviselik – meghallgatni és valamelyest megismerni, nekem akkor erőteljesen „megszólalt a csengő”: hiszen ezért vagyok én! Én, mint mediátor, mindkét fél őszinte álláspontját, hozzáállását, sőt, a világnézetét is megismerhetem; „középen állok”, ha úgy tetszik, mindkét fél érdekeit képviselem, de legfőképpen a közös gyermekét!! Ráadásul nem nehéz elképzelni, hogy egészen más motivációval érkezik egy mediációra a két ellenérdekű fél – mindkettő önszántából akarva a viták feloldását –, mint egy olyan tárgyalásra, ahol a két ügyvéd rossz esetben csak még inkább egymásra haragítja a két felet, elmélyítve ezzel a problémá(ka)t. Itt sajnos sokszor előfordul, hogy a félnek (vagy az ügyvédjének) az a nem titkolt szándéka, hogy (még) több előnyre tegyen szert a másikkal szemben, akár úgy is, hogy mindenki előtt megalázza a másikat. Jó esetben közelítenek valamelyest az álláspontok, de semmiképpen sem egy őszinte légkörben.

Kérdem én: mire jó mindez? A felek már így is elég sértettnek érzik magukat, a múltban elszenvedett sérelmeiket hánytorgatják fel folyton, abban élnek. Két ellenérdekű ügyvéd a legritkább esetben tudja egy rövid tárgyalás során kimozdítani a feleket addigi merev álláspontjukból.

Ellenben egy megfelelő hozzáállással, felkészültséggel és empátiával rendelkező mediátornak minden esélye megvan arra, hogy a feleket az addig „foggal, körömmel” védett, megszilárdult álláspontjukból kimozdítva, egy „elég jó” megállapodás felé hajtsa! Hiszem, hogy a gyereknek a válás után is szüksége van mindkét szülőjére, én tehát a közös szülői felügyeletet általában ajánlom a szülőknek!

Azt gondolom, a családjog területén, különösen a közös szülői felügyelet témájában a kerekasztal beszélgetésen résztvevő minden félnek, tehát a bírónak, ügyvédnek, gyámhatóságnak, és nem utolsó sorban az egyetemi tanárnak (aki a jövő nemzedékét tanítja) melegen kellene ajánlania a mediációt – mint alternatív konfliktus-feloldási eljárást –, nem pedig legyinteni rá, mint Magyarországon nem működő eljárásra! Az ő szerepük a mediátorok népszerűsítésében óriási – lehetne!

Kicsit úgy éreztem magam a beszélgetés végén, mint az anekdota szerinti optimista cipőkereskedő, amikor Afrikába készül cipőt „teríteni”. Elmegy a pesszimista is, majd lógó orral hazaérkezik, legyint:

–  Á, Afrikában semmi lehetőség, nincs esélyem; ott senki nem hord cipőt!

Megérkezik az optimista, ujjongva meséli a feleségének:

–   Igen, drágám, megcsináljuk! Még üres a piac!

Igen! Még üres a „mediációs piac”, úgyhogy itt vagyok én, és küldetésem, hogy az emberek ismerjék és akarják ezt a vitarendezési módot!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Miért mediátor?

Az ügyvédi feladatok mellett 2008-ban a Kapcsolat Alapítványnál megismerkedtem a mediáció legfontosabb alapkérdéseivel, és azóta folyamatosan képzem magam ezen a téren. 2012 őszén úgy döntöttem, hogy leszüneteltetem ügyvédi tevékenységemet, és minden időmet a mediációnak szentelem, mert hiszek e módszer sikerességében!
Főként családi, párkapcsolati konfliktusok területén közvetítek a vitában álló felek között, de nagyon érdekel az iskolán belüli konfliktusok alternatív feloldása is.

Nem csak az elmúlt évek során, hanem jelenleg is az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan még mindig nem ismerik ezt a lehetőséget mint alternatív vitarendezési módszert.
Éppen ezért szeretném ebben az elektronikus naplóban bemutatni a legfontosabb tudnivalókat erről. Örülnék, ha olvasóim minél árnyaltabb képet kapnának a mediációról és az általa elérhető eredményekről!

Várom a leveleket!!

Az alábbi elérhetőségeken várom és fogadom az érdeklődők leveleit:
blog@fazekasrita.hu

Elérhető vagyok a Facebookon is:
www.facebook.com/ritamediator

Itt is szívesen válaszolok egy-egy olyan kérdésre, amely a mediációval, vagy bármilyen, a blogban elhangzott témával kapcsolatban felmerül!



Miről írtam eddig?

Nézettség

  • Blog nézettsége: 12302

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!