A KÖZÉP EURÓPAI MEDIÁCIÓS INTÉZET

2014 október 13. | Szerző: | Nyomtatás

Örömmel jelentem be, hogy nemrégiben tagja lettem a Közép Európai Mediációs Intézetnek (KEMI), amely a mediáció mint alternatív vitarendezési mód népszerűsítését, elterjesztését tűzte zászlajára!

Nem kevesebb a célja az Intézetnek, mint a mediáció szakmai központjává válni, a mediátorok szakmai képzésében meghatározó szerepet betölteni, részt venni az ez irányú jogalkotási folyamatokban, hazai és nemzetközi szakmai központokkal szakmai kapcsolatot kialakítani és fenntartani, az egyes szakmák között együttműködést szorgalmazni, stb.

Engem a KEMI hitvallásán túl az győzött meg, hogy alapítói különböző területekről érkezett magas színvonalú szakmai hátteret biztosító bírók, jogászok, ügyvédek, mediátorok, gyermekjóléti szakemberek, akik garanciái annak, hogy a KEMI tevékenysége mindig magas szintű és kiemelkedő szakmai tartalmú legyen!

A legtöbb taggal már volt szerencsém találkozni – mediációs konferencián, illetve a KEMI közgyűlésén -, a személyes benyomásom is a fentieket támasztotta alá; ráadásként tapasztaltam a hivatásukat szerető, az Intézet céljaiért elszántan kiálló fiatalok lelkesedését. Tudom, hogy nagyon jó helyre “kerültem”!

http://www.mediaciosintezet.eulogó

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Miért mediátor?

Az ügyvédi feladatok mellett 2008-ban a Kapcsolat Alapítványnál megismerkedtem a mediáció legfontosabb alapkérdéseivel, és azóta folyamatosan képzem magam ezen a téren. 2012 őszén úgy döntöttem, hogy leszüneteltetem ügyvédi tevékenységemet, és minden időmet a mediációnak szentelem, mert hiszek e módszer sikerességében!
Főként családi, párkapcsolati konfliktusok területén közvetítek a vitában álló felek között, de nagyon érdekel az iskolán belüli konfliktusok alternatív feloldása is.

Nem csak az elmúlt évek során, hanem jelenleg is az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan még mindig nem ismerik ezt a lehetőséget mint alternatív vitarendezési módszert.
Éppen ezért szeretném ebben az elektronikus naplóban bemutatni a legfontosabb tudnivalókat erről. Örülnék, ha olvasóim minél árnyaltabb képet kapnának a mediációról és az általa elérhető eredményekről!

Várom a leveleket!!

Az alábbi elérhetőségeken várom és fogadom az érdeklődők leveleit:
blog@fazekasrita.hu

Elérhető vagyok a Facebookon is:
www.facebook.com/ritamediator

Itt is szívesen válaszolok egy-egy olyan kérdésre, amely a mediációval, vagy bármilyen, a blogban elhangzott témával kapcsolatban felmerül!



Miről írtam eddig?

Nézettség

  • Blog nézettsége: 12302

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!