Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 4. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
4. A mediátor munkája mennyiben különbözik egy jó pszichiátertől, az eredményességre gondolva?
Teljesen más: a pszichológus “lélekbúvár”, a lelki folyamatokat és a múlt eseményeiből építkezve az ok-okozati összefüggéseket igyekszik feltárni; a pszichiáter orvos; gyógyszerekkel is segíti a beteg gyógyulását.
A mediátor abszolút eredmény-centrikus: az “itt és most”-ra fókuszálva a konkrét konfliktus jövőre-mutató megoldásában segíti a feleket.
Egy igazi nyári téma: viharos hullámok egy vízitúra csapatban
2013 július 25. | Szerző: Rita
Néhány hete nem jelentkeztem a legszebb anyai örömek miatt! Olvasóim azonban több levéllel is megkerestek, amelyekre privátban elküldtem a válaszokat. Az alábbiakban azonban ismét megosztok mindenkivel egy történetet, amely úgy gondolom, sokunk számára ismerős lesz:
“Szia Rita!
Az egyik olvasói levél juttatta eszembe azt a történetet, amit szeretnék az olvasókkal megosztani. Tíz évig jártam egy vízitúra csapatba, ahol életre szóló élményeket szereztem. Itt nőttem fel, itt lettem igazán ember. Az évek során sok változás történt a tagságban, és egy idő után a vezetésben is. A csapatunkhoz betársult egy másik gárda is, amelynek vezetője egy idő után megpróbálta az egész társaságot az irányítása alá vonni. Ennek egy ideig a mi vezetőnk ellenállt. Közben zajlottak a táborok, élveztük a napsütést, a vizet, a csinos lányok látványát. Azonban eljött egy őszi nap, amikor vezetőnk úgy döntött, hogy nem bír a másik vezetővel együtt dolgozni, és lemondott. Az indok az volt, hogy a másik irányító élete fő műveként tekintett egy húszfős túra csapatra és egy kis csónakháznak. A mi első emberünknek pedig az volt a célja, hogy minél többen jöjjenek, jól érezzék magukat, és kialakuljon egy széles réteg, amelynek tagjai aktív részesei lesznek a következő éveknek.
A két ember már egymásra sem tudott nézni, nem beszéltek egymással, így nem tűnt sok esély arra, hogy tovább tudjanak együtt dolgozni. Próbálkoztunk mindenféle rábeszélő technikával, de nem jártunk sikerrel!
Nem sokkal később elkezdett fogyatkozni a csapat, megszűntek a túrák, bezárt a csónakház, véget ért egy nagyszerű álom. Vajon egy mediátor tudott volna segíteni a megfelelő pillanatban?
Köszönöm:
Gergő”
Kedves Gergő!
Hiszem és vallom, hogy amennyiben két ember nem tud egymással szót érteni (mindegy, milyen okból kifolyólag), de mindkettőben – és ez a kulcsszó: mindkettőben! – megvan a készség, a hajlandóság a megegyezésre, a ki-vagy megbékélésre, akkor tud segíteni a mediátor. Tehát amíg egyikük vagy mindketten annyira sértettnek érzik magukat, hogy csak a saját maguk igazát hallják és fújják, addig nem lehet rajtuk segíteni! Tehát a leveledben említett megfelelő pillanat az lett volna, amikor nyitottnak mutatkoztak volna arra, hogy a másik fél álláspontját is meghallják, és ráadásul mindketten ugyanolyan fontosnak találják a csónakház „életben maradását”, továbbra is szívügyük legyen a csapat- és a vízitúra-szervezés!
Sajnos ezt a pillanatot nem mindig sikerül időben észlelni. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül a közösség passzivitása is hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez. Gondolom a társaid is látták, hogy mi zajlik, de mivel nem tettek semmit ezért részben ők is hibásak abban, hogy nem sikerült a csapat boldogságát megtartani.
Mediátorként azt remélem, hogy nemcsak a két szemben álló, de az egykori tagság is tudott valamit az esetből magának leszűrni és a későbbiekben jobban és sikeresebben tudtak hasonló eseteket kezelni!
Napsütéses nyarat kívánok!
Rita mediátor
Kedves, de meddig….
2013 június 12. | Szerző: Rita
Róbert nevű olvasóm különleges, de sokak számára ismerős problémával jelentkezett:
Kedves Rita!
Nagyon el vagyok keseredve! Egy kedves barátomról kiderült, hogy csak egy bizonyos szintig kedves, ameddig számára ez megéri!
Közel hét éve ismerjük egymást. Átestünk már számtalan közös élményen, sok rosszon és még több jón is. Mindent meg tudunk egymással beszélni, legalábbis eddig így hittem!
Én komoly anyagi problémába sodortam magam a saját hibámból. Semmi illegális, csak sok-sok tartozást halmoztam fel a hatóságok felé. Tudom, hogy a barátomnak lehetősége van a számomra szükséges fedezetet biztosítani, erre egyébként egyszer már tett is szóban ígéretet.
Most jött el az a pillanat, amikor jeleztem, hogy szükségem lesz a segítségére. Ekkor meglepetésemre nem azt mondta, hogy bocs, de meggondoltam magam. Elkezdett arról beszélni, hogy amit kértem tőle az neki túl sok, nem fér bele a lehetőségeibe. Ezt ő is meg én is tudtam, hogy nem igaz.
Így most eléggé el vagyok keseredve. Nemcsak a pénz miatt! Ha buknom kell, akkor bukjak a saját hibámból! Az jobban fáj, hogy a kettőnk közötti kapcsolat ezek szerint nekem jelentett többet, mint neki!
Azóta többször beszéltünk, de ez a kérdés nem került előtérbe! Vajon van értelme vele erről beszélni? Én rontottam el valamit? Lehet, hogy nem is ekkora a gond, csak én értem félre? Nem tudom a válaszokat!
Róbert
Kedves Róbert!
A pénz igen érzékeny téma, sokan sokfélét gondolnak róla és más-más viszony fűzi őket a mindennapi fizetőeszközhöz. Tudjuk, hogy barátságok, kapcsolatok (akár országok közötti kapcsolatok is) mentek már tönkre a pénz – kölcsöne, hiánya, kezelése, tartozás, stb. – miatt. Ismerek olyan embert, akinek sok barátja van, de barátnak – elvből – soha nem ad kölcsön! Ezt ő nyíltan felvállalja, tudják is róla, és ezzel együtt fogadták őt el (már aki elfogadta). Nem akarja, hogy a pénz miatt menjen tönkre a barátságuk! Én helyesnek tartom, hogy ezt ő előre – nyílt kommunikációban – közölte mindenkivel, ez így fair. Még akkor is, ha egyesek megsértődtek rá, nem értenek vele egyet, de mivel ő következetes e témában, nincsenek félreértések. Igaz, ez az ő hozzáállása!
Az biztos, hogy az idő mindent megváltoztathat. Véleményem szerint helyes, hogyha adsz néhány napot vagy hetet arra, hogy magadban átgondolt azt az ítéletet, amit megalkottál róla. Lehet, hogy a későbbiekben már másképp látod majd a kapcsolatotokat.
Valószínűnek tartom, hogyha közösen sikerülne megtalálnotok a mindenkinek tökéletes megoldást, azzal megoldódhatna ez a probléma!
Azt hiszem, ez a lényeg: merjünk őszintén, nyíltan kommunikálni, mert ennek hiányából fakad a legtöbb konfliktus!
Légy bizalommal a másik iránt!
Rita mediátor
MIKULÁS-, JÉZUS(KA)-AJÁNDÉK – HAZUGSÁG VAGY CSODA?
2012 december 12. | Szerző: Rita
A Mikulás már elment, Jézus(ka) még várat magára néhány napot. De mit és hogy mondjunk gyermekünknek, ha már nagyobbacska, és rájön egy-két dologra ezekkel az ünnepekkel kapcsolatban?
Azt gondolom, a boldog gyermekkor alapvető eleme a mesék, titkok, csodák és a hit világából táplálkozó képzelőerő, amely tágításához szükségük van minderre. Nem beszélve a magunk által megteremtett, illetve továbbvitt szép családi hagyományokról, amelyek szintén beivódnak gyermekeink lelkébe.
Amikor eljön az idő, hogy gyermekeink rákérdeznek erre-arra, azt gondolom, nagyon nem mindegy, hogyan tálaljuk válaszunkat. Természetesen minden azon múlik, hogy mi, szülők mit hoztunk otthonról, mit tettünk ehhez hozzá felnőttkorunkban; más szóval: miben hiszünk, és mit tartunk fontosnak átadni ezekből az ünnepekből gyermekeinknek?
Általában egy keresztény szülőnek nem okoz gondot a karácsony-ünnepkör megmagyarázása gyermekének, de ismerek olyanokat, akiknek fejtörést okoz a Mikulás-kérdés és az is, hogy mit mondjon gyermekének arról, ki hozza az ajándékot a karácsonyfa alá. Nyilván ezt (is) mindenki –belátása szerint – kicsit másképp csinálja.
Mindkét decemberi ünnepnek megvan a maga valós alapja – gondolok itt természetesen Szent Miklós püspökre, aki annak idején megajándékozta a gyermekeket és a nélkülöző családokat és Jézusra, mint bizonyított történelmi személyiségre – tehát a nem hívő szülőknek is adott a lehetőség, hogy gyermekének arra a kérdésére, hogy most akkor létezik-e a Mikulás és a Jézus(ka), ne egy nemmel válaszoljon…
Egyébként mindenkinek meleg szívvel ajánlom a Polar Express mozifilmet, amelyben a száncsengő is csak annak szól, aki hisz és őrzi a csodát..
Nálunk nem Jézuska, hanem az angyalok hozzák a karácsonyfát és az ajándékot is a gyerekeknek, Jézus megszületésének örömére. Azt ünnepeljük – és ezt tanítjuk fiainknak is –, hogy Jézus elhozta az igazi szeretetet és a szívből jövő megbocsátást a világra. A felnőttek egymást ajándékozzák, hiszen ők a Három Királytól és az angyaloktól már megtanultak szívből adni! Kisfiaimnak, akik februárban lesznek 9- és 7 évesek, a mai napig teljes és tisztaszívű a csodavárásuk! Lenyűgöz engem is! Egész kis koruktól ők is készítenek vagy vásárolnak valami kedves apróságot a felnőtt családtagoknak, hiszen tudják, ők az angyaloktól már nem kapnak semmit. Azt gondolom, ha eljön az idő, és megtudják, hogy ki teszi a mikuláscsomagot a csizmába, és az ajándékot a fa alá, ilyen előzmények mellett egyáltalán nem éri őket megrázkódtatás (mint ahogy engem sem ért annak idején), mert nem ez a lényeg! A lényeg a hit átadása, a szívből adás örömének megtanítása és a családi hagyományok továbbadása!
Remélem, hogy májusban érkező kistestvérükkel a jövőben pedig majd ők lesznek a leglelkesebb csodavárók és titoktartók!
Mindenkinek igazán áldott és szeretetteljes karácsonyt kívánok!
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 18. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
6. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó mediátornak? Bárki lehet mediátor? Mediálhat valaki jól előképzettség nélkül?
Ismernie kell önmagát, különösen azt, hogy neki milyen a viszonya a konfliktusokhoz, milyen konfliktuskezelési módszerei vannak, mennyire kompromisszum kész. Szüksége van empátiára, jó kommunikációs készségre. Az a jó, ha értő figyelemmel tudja a feleket meghallgatni, ha sikerül bizalmi légkört teremtenie.
A lehetőség nyilván mindenki számára adott, aki mediátorrá szeretné képezni magát – általában az ún. segítő szakmákból érkeznek a szakemberek a képzésekre -, mert ez egy szakma, aminek megvannak a maga szabályai, technikája. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem tud mindenki jó mediátorrá válni, mert kell hozzá ösztönös érzék és bizonyos készségek is.
Oldal ajánlása emailben
X