Miért mediátor?
Az ügyvédi feladatok mellett 2008-ban a Kapcsolat Alapítványnál megismerkedtem a mediáció legfontosabb alapkérdéseivel, és azóta folyamatosan képzem magam ezen a téren. 2012 őszén úgy döntöttem, hogy leszüneteltetem ügyvédi tevékenységemet, és minden időmet a mediációnak szentelem, mert hiszek e módszer sikerességében!
Főként családi, párkapcsolati konfliktusok területén közvetítek a vitában álló felek között, de nagyon érdekel az iskolán belüli konfliktusok alternatív feloldása is.
Nem csak az elmúlt évek során, hanem jelenleg is az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan még mindig nem ismerik ezt a lehetőséget mint alternatív vitarendezési módszert.
Éppen ezért szeretném ebben az elektronikus naplóban bemutatni a legfontosabb tudnivalókat erről. Örülnék, ha olvasóim minél árnyaltabb képet kapnának a mediációról és az általa elérhető eredményekről!
Várom a leveleket!!
Az alábbi elérhetőségeken várom és fogadom az érdeklődők leveleit:
blog@fazekasrita.hu
Elérhető vagyok a Facebookon is:
www.facebook.com/ritamediator
Itt is szívesen válaszolok egy-egy olyan kérdésre, amely a mediációval, vagy bármilyen, a blogban elhangzott témával kapcsolatban felmerül!
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
ERŐSZAKMENTES KOMMUNIKÁCIÓ A MEDIÁCIÓBAN – AVAGY HOGYAN NE GYÁRTSUNK ELLENSÉGET A SAJÁT ÜGYFELÜNKBŐL?
2016 április 8. | Szerző: Rita
Még egy kérdéssel kezdem: Hogy lehet pártatlan a mediátor a teljes folyamat során?
Hiszen azt tudjuk, hogy semlegesnek és pártatlannak kell lennie végig a mediációs folyamatban, de azt én – és szerintem más sem – nem tanultam, ezt hogy kell „csinálni”? Mert mi van akkor, ha az egyik fél jóval rokonszenvesebb a mediátornak, mint a másik, vagy egy ügyfél a számára nemtetsző módon viselkedik, és az ülésen nem először – azon kívül, hogy mindezt a mediátor nyilván nem mutatja ki, odafigyel a nonverbális kommunikációjára, mert tudja, hogy alap a pártatlanság. De ezen kívül biztos kell tennie valami mást is!?
Az engem régóta foglalkoztató kérdésre Ike Lasatertől kaptam választ a múlt héten. Ike amerikai mediátor és tréner, aki magától, Marshall Rosenbergtől tanulta az erőszakmentes kommunikációt, és fejlesztette azt tovább.
Az egész pártatlanság-kérdésnek az alfája és omegája, amit a maga fejében, aztán a felek fejében is el kell érnie a mediátornak, hogy ne legyen ellenségképe(m). Az ellenségkép-gyártás ott kezdődik, amikor az ember elkezd ítélkezni a másik fölött. (Hű, milyen agresszív ez a másik ember; megértem, hogy el akar válni tőle, elviselhetetlen egy alak..) Ha ezt sikerül magunkban tetten érni – mármint, hogy épp ítéletet mondtunk a másik fölött –, akkor az ítéletek helyett próbáljunk meg megfigyeléseket tenni (hangosabban beszél ez az alak, minta ahogy én azt szeretem)! Megfigyelem a viselkedését, amely alapján próbálom kitalálni az aktuálisan jelenlevő érzéseit. Az érzések pedig valamely szükségletet vagy annak betöltetlenségét tükrözik. (A szükséglet váltja ki az érzést.) Ike az egyetemes emberi szükségleteket 3 fő kategóriába – fizikai és testi jól-lét; kapcsolódás; önkifejezés – és 9 alkategóriába sorolja (a fizikai és testi jól-lét fő kategóriába tartoznak az önfenntartás, a biztonság és a rendhez tartozó szükségletek; a kapcsolódás fő kategóriába a szeretet, empátia és összetartozás-szükségletek; az önkifejezés fő kategóriába pedig a szabadság, becsületesség és a jelentősnek /értelmesnek lenni szükségletei) Az alkategóriákon belüli szükségletek természetesen tovább bonthatók.
A mediátornak tehát az a feladata, hogy „beazonosítsa”, az ügyfelének mely szükséglete nincs betöltve, amiért úgy viselkedik, ahogy; amiért olyan érzései vannak, amilyenek éppen akkor rajta meglátszanak.
Itt álljunk meg egy szóra! Ike kifejtette azt is, hogy a mediátor csak akkor tud az ügyfelek valódi szükségleteivel foglalkozni, ha először mindezeket magában elrendezi, magával „kerül kapcsolatba”, az ő empátia iránti igénye ki van elégítve – azaz az összes szükségletével együtt jelen tud lenni a folyamatban –, ezután tud a többi résztvevőhöz is kapcsolódni; mások szükségletei felé empátiával viszonyulni. Ez egy érdekes – és persze nagyon is érthető – felvetés, ami magával hozza a sokszor emlegetett önismeret mint mediátori kompetencia kérdését..
Sok-sok gyakorlással lehet ezt a fajta tudatosságot, jelenlétet, csendes empátiát, értelmezést, és mindennek a szükségletek nyelvére történő lefordítást elsajátítani! Magyarul: a mediátor folyamatosan figyelje – nem csak az ügyfeleket –, hanem magát is a mediáció során, és ha éppen kezdene ítéleteket megfogalmazni az ügyfelekre vonatkozóan, akkor szólaljon meg benne a vészcsengő: azonnal tudatosítsa ezt magában, fordítsa át az ítéletet megfigyelésbe, keresse meg, nevezze meg magában azt a szükségletet, amely(nek betöltetlensége) miatt a másikról negatív értékítéletet mond. És ugyanígy: másképpen fog reagálni az ügyfél nemtetsző viselkedésére, ha tudatosítja, most azért reagál így, mert valamilyen szükséglete nincs betöltve.
Ezt a mélyen rejlő szükségletet kell nekem mint mediátornak megkeresnem, ehhez kapcsolódóan kérdezni, kérni, félbeszakítani őt a folyamat során. Persze ettől még nem fog nekem tetszeni a viselkedése, de már értem, miért csinálja. És ekkor valóban semlegességből tud fakadni a kommunikációm, szeretném őt abban támogatni, hogy kielégüljenek a szükségletei – ugyanúgy, mint a másik félnek!
Szép kis feladatat! Mindig sejtettem, hogy nem egyszerű (jó!) mediátornak lenni!
Oldal ajánlása emailben
X