Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései

2015 szeptember 29. | Szerző: Rita

Beszélgetés dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogásszal KEMI-estek rendezvénysorozat, 1. rész

Bevallom, régóta szerettem volna találkozni Gyurkó Szilvivel. Azóta, hogy a wmn.hu weboldalon ráakadtam gyermekközpontú, érdekes és hiteles írásaira, igyekszem mindent elolvasni, amit ő ír. A Közép-Európai Mediációs Intézet (amelynek én is tagja vagyok) teljesítette ezt a kívánságomat, ugyanis a KEMI-estek rendezvénysorozat első vendége ő volt szeptember 23-án, tudtam, hogy ott a helyem!

A beszélgetés apropója és témája Gyurkó Szilvia nemrégiben megjelent, „Rám is gondoljatok” című új könyve volt, amelyet minden olyan gyermekes szülőnek ajánlok, akinek a fejében a válás gondolata megfordult.

Véleményem szerint a könyv témája hiánypótló! Hiába beszél ugyanis mindenki (a jogalkotó, az ügyvéd, a bíró, a gyámügyintéző, maguk a szülők is) arról, hogy a gyermek legfőbb érdekét figyelembe kell venni, és csak ennek alapján hozható bármilyen döntés, a valóság azonban sajnos az, hogy – tisztelet a kivételnek – ez nagyon sokszor csak üres szólam marad, mert a felek éppen a gyerek feje fölött, jogainak semmibe vétele mellett tárgyalnak, ítélkeznek – róla. Ez azért van így, mert a válást a felnőttek kezdeményezik – érzelmileg kifulladva, kiüresedve, nagyon rossz lelki-és érzelmi állapotban –, ezért sok esetben elsősorban magukra és egymásra figyelnek, csak azután a gyerekekre. Szilvia beszélt arról, hogy Magyarországon – ellentétben számos nyugat-európai ország és észak-amerikai állam gyakorlatával – a gyermeknek sem szülei válása esetén, sem a lakóhelyével vagy kapcsolattartásával összefüggő (vagy egyéb vitás) ügyekben nincs önálló jogi képviselője. Pedig a gyerekeknek vannak önálló jogaik, egyéni szükségleteik!

A gyermeknek joga van (az ENSZ Gyermekjogi egyezményében is részletezettek szerint) ahhoz, hogy:

• gyerek maradjon, a szüleik ne pakolják rá érzelmi terhüket, ne használják őt közvetítőnek, zálogtárgynak, stb.
• a lehető legrövidebb idő alatt – az ő legfőbb érdekét szem előtt tartva – rendeződjön a helyzete – kiszámíthatóan, stabilan
• mindkét szülőjével kapcsolatot tartson – velük tartós és kiegyensúlyozott kapcsolata legyen (a legtöbb esetben még a bántalmazó szülővel is – természetesen felügyelet mellet, hogy mindenképp biztonságban érezhesse magát)
• az ő érdekében a szüleik a válás során és azután is működjenek együtt, hiszen a szüleik mindig is szülőtársak lesznek
• senki ne kényszerítse őt állásfoglalásra a szülei vitájában
• őszinte – de tényszerű – válaszokat kapjon a kérdéseire
• megértse a válást, a megállapodást
• segítséget kapjon a bűntudat érzésétől való megszabaduláshoz
• ne váljon a szülei közötti viták, veszekedések tanújává
• megfogalmazza saját véleményét az őt érintő ügyekben (lakóhely, kapcsolattartás), és arra a felnőttek odafigyeljenek
• tiszteletben tartsák a magánélethez való jogát, a szülők ne ellenőrizzék a másik szülővel, illetve barátaival folytatott beszélgetéseit
• ne várják el tőle, hogy a szülei támogatója legyen, ne kelljen üzenetvivőként funkcionálnia, ne kényszerítsék titoktartása a másik szülővel szemben
• mindkét szülő legyen tisztában az iskolai teljesítményével, nehézségeivel, hobbijaival, sporteredményeivel
• mindkét szülő ismerje az egészségi állapotát…

Itt került szóba az, hogy a mediátoroknak feladata lehetne (kellene?) a gyermekek képviselete – adott esetben a szüleikkel szemben. Erre kisebb vita alakult ki a jelenlevő mediátorok között: hova lesz akkor a mediátor kötelező semlegessége, „középen állása”? Ért-e a mediátor a gyerekjogokhoz, a gyerekekhez, tudja-e megfelelően (kellő időben és megfelelő eszközökkel) képviselni a gyermek legfőbb érdekét? Jelen kell-e lennie a gyereknek a mediációs ülésen?

De kérdezem én: ha senki nem – még a mediátor sem – vállalja fel ezt a nemes feladatot, ugyan mitől lenne más a gyerekek helyzete? Tényleg ki figyel az ő jogaik érvényesülésére?!

Ismét oda lyukadtunk, ki, ahova mediációs szakmai üléseken, konferenciákon szoktunk: szükség lenne végre egy minden mediátorra kötelező etikai kódexre, amely példának okáért az ilyen jellegű kérdések esetén követendő eljárást is tartalmazná!

Én mindenesetre – amíg az etikai vagy bármilyen kódex meg nem születik – eldöntöttem, hogy minden olyan mediáció során, amelyben gyermek is érintett, ajánlani fogom Gyurkó Szilvia könyvét, bátorítva a szülőket az általam a könyv 83-85. oldaláról kimásolt Szülői Nyilatkozat (ha úgy tetszik: Fogadalom) aláírására – középpontba állítva ezzel a gyermeket és jogait. Mert nekem is szívügyem a gyermekek jólléte!

Egyéb értékes gondolatokat is megosztott a jelenlevőkkel Szilvi, például azt, hogy minden krízis esély a változtatásra, a jobbításra. Persze a válás krízis minden érintettnek, de akár tanulhat is belőle még a gyerek is: probléma-megoldási mintázatokat, együttműködést, toleranciát. És a gyermek lelkivilága nem általában magától a válástól sérül, hanem a szülők egymás közötti állandó konfliktusai miatt, a sérelmek folyamatos felhánytorgatásától, a bizonytalan légkörtől, stb.

Nagyra értékelem, hogy Szilvi a könyvében külön fejezetet szán az apáknak, az ő szempontjukból is körüljárja a válás témakörét és apai szerepük megváltozását.

Köszönjük, Szilvi, igazán gondolatébresztő, inspiráló beszélgetés volt!