A mediáció napja keretében: KEMI-konferencia a kötelező családjogi mediációról

2015 december 4. | Szerző: Rita

Régi vágyam teljesült, amikor a Közép-Európai Mediációs Intézet (KEMI) az általa meghirdetett Mediáció napja rendezvénysorozat keretében konferenciát szervezett a kötelező családjogi mediációról – főként az ügyvédtársadalom részére. Illusztris helyszínül a Budapesti Ügyvédi Kamara Díszterme szolgált, szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a konferencián több mint 90 (!) ügyvéd vett részt. Az már csak a (megtiszelő) hab volt a tortán, hogy a KEMI elnöke engem kért fel moderátornak. Ez azért bír különösen nagy jelentőséggel számomra, mert régebben én is ügyvédként dolgoztam, tudom, hogy ők az egyik letéteményesei a mediáció népszerűsítésének, annak, hogy ügyfeleik pozitív információkat kaphassanak a mediációról, mint választható vitarendezési módszerről. Ez persze csak akkor fog bekövetkezni, ha az ügyvédek partnerként tekintenek a mediátorokra, nem pedig konkurenciaként! Meggyőződésem, hogy lehetséges és szükséges a két szakma közötti együttműködés! Ehhez azonban az kell, hogy egyrészről az ügyvéd tudja, mit takar a mediáció, ismerje el, hogy az egy külön szakma, ismerje fel, miért és mely esetekben éri meg neki az ügyfelét mediátorhoz küldeni; másrészről a mediátor is legyen tisztában azzal, mikor érdemes az ügyfeleket ügyvédhez küldeni, mi az a helyzet, ami már nem az ő kompetenciája.

Akik eljöttek erre a konferenciára, azt gondolom, mindenképpen közelebb kerültek a két szakma közötti partnerkapcsolat szükségessége megértéséhez.

Az előadók, beszélgetőpartnerek bírók, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági közvetítés országos koordinátora, illetve ügyvédek és mediátorok voltak.

A konferencia témájául szolgáló kötelező családjogi mediáció eseteit a Ptk. 4:172. §-a tartalmazza: szülői felügyelet, illetve a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás tekintetében kötelezheti a bíróság (illetve a 4: 177. §-a szerint a gyámhatóság) a feleket közvetítői eljárás igénybevételére. Abban egyetértenek általában a mediátorok, hogy e megfogalmazás nem szerencsés és nem pontos. A lényeg ugyanis az, hogy a bíró csak arra kötelezheti a feleket, hogy a mediációs eljárásról szóló tájékoztatásra menjenek el – egyszer. Azután majd ők eldöntik, igénybe veszik-e magát a közvetítői eljárást, ellenkező esetben az önkéntesség sarkalatos alapelve sérülne.

A bírók szemlélete sokat változott pozitív irányban az elmúlt években a mediációval kapcsolatban. Jó látni, hogy egyre többen közülük lesznek a közvetítési eljárás lelkes képviselői és hirdetői – hiszen ők a mediáció népszerűsítésének másik hiteles népszerűsítői! Várai-Jeges Adrienn bíró hangsúlyozta például a konferencián, hogy még egy rossznak tűnő megállapodás is sokkal jobb, mint egy nagyon jónak tartott ítélet a felek számára, kapcsolatuk és jövőbeli együttműködésük tekintetében.

Tolnai Kata – az OBH országos koordinátora – elmondta azt, hogy a peres felek egyre gyakrabban élnek a bírósági közvetítés intézményével, és az esetek több mint felében megállapodással le is zárul a jogvita. A megegyezések betartási „kedve” is jóval magasabb, mint a bírósági ítéleteké: több mint 80%-át önként teljesítik a felek! Hallhattunk tőle a bírósági közvetítés eddigi tapasztalatairól és néhány – a mediáció jövőjét pozitívan érintő – statisztikai adatról.

Faragó Mészáros Judit ügyvéd előadó megosztotta a hallgatósággal, hogy amikor elkezdte ügyfeleinek ajánlani a mediációt, általában visszajöttek hozzá más ügyben, vagy ajánlották őt másoknak is. Véleményem szerint ez azért volt így, mert a mediáció során – még ha megállapodás nem is született a végén – sikerült a feleknek az egymás közötti kommunikációt újraépíteni vagy az érzelmi elakadásokat feloldani, és ez megelégedéssel töltötte el az ügyfelet. Az ügyvéd rámutatott arra, hogy jó lenne, ha az ügyvédnek nem az lenne a fontos, hogy megnyerje a pert, hanem az, hogy az ügyfele megelégedett legyen! Az elégedett ügyfél pedig vissza fog menni az ügyvédhez.

Nagyon szerettem a konferencia interaktív részét, a párbeszédpaneleket; ez rendkívül jó eszköz a felmerülő kérdések, problémák élővé, érdekessé tételére, és elgondolkodásra sarkall. Itt volt szó arról, hogy az ügyvéd tanácsadói vagy támogató szerepkörben részt vehet a mediációs ülésen, ha ahhoz mindkét fél hozzájárul. Általánosan elmondható azonban, hogy a mediátorok nem szeretik, ha az ügyvéd jelen van a mediációban, mert a közvetítői eljárásban éppen az a jó, hogy az ügyfelek felnőtt „szerepben”, önmagukat képviselve személyesen ők maguk tudnak lenni saját ügyük szakértői, míg ha ott az ügyvéd, elbizonytalanodnak, óhatatlanul is tőle várják a megoldási ötleteket saját konfliktusuk feloldásához. Fontos, hogy az ügyvéd is bízzon a saját ügyfelében. A kérdezz-felelek körben az ügyvédek számára kiderült, hogy a mediátor feladata többek között az is, hogy egyenrangúvá tegye a feleket, és az is, hogy az érzelmi elakadásokat, félresiklott kommunikációt felismerje, az együttműködés irányba terelje. Ezek után adott esetben egész más ember térhet vissza az ügyvédhez, ami az ő érdeke is.

A másik párbeszédpanelben a gyermek mediációba bevonhatóságáról, ennek veszélyeiről folyt a diskurzus. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a gyermek vállára felelősség, teher nem rakható, nagy horderejű döntések (pl.: kinél lakjon) meghozatala nem várhatók tőle. A téma további kifejtése, részletezése, a gyermek bevonhatósága esetén garanciák kidolgozása a jövőben mindenképp indokolt a mediátor szakma részéről.

A konferencia záró – Fellegi Borbála és Vajna Virág mediátorok vezette – párbeszédpanele inspriált engem a leginkább: olyan kiscsoportos beszélgetésekre került itt sor, ahol mindenki véleménye számított. Gondolatainkat a lehetőségek és elköteleződések mentén (problémák és akadályok helyett), saját erőforrásainkra támaszkodva, és személyes meggyőződéseinket kimondva kellett egymással megosztanunk.

Mennyire más hozzáállással lehet(ne) így megtárgyalni bármilyen társadalmi vagy egyéb problémát!

Rendkívül hasznos, sok információt és ötletet, valamint személyes kapcsolatokat adó konferencia volt ez, köszönöm Németh Zoltánnak, a KEMI elnökének a szervezést!

Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései

2015 szeptember 29. | Szerző: Rita

Beszélgetés dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogásszal KEMI-estek rendezvénysorozat, 1. rész

Bevallom, régóta szerettem volna találkozni Gyurkó Szilvivel. Azóta, hogy a wmn.hu weboldalon ráakadtam gyermekközpontú, érdekes és hiteles írásaira, igyekszem mindent elolvasni, amit ő ír. A Közép-Európai Mediációs Intézet (amelynek én is tagja vagyok) teljesítette ezt a kívánságomat, ugyanis a KEMI-estek rendezvénysorozat első vendége ő volt szeptember 23-án, tudtam, hogy ott a helyem!

A beszélgetés apropója és témája Gyurkó Szilvia nemrégiben megjelent, „Rám is gondoljatok” című új könyve volt, amelyet minden olyan gyermekes szülőnek ajánlok, akinek a fejében a válás gondolata megfordult.

Véleményem szerint a könyv témája hiánypótló! Hiába beszél ugyanis mindenki (a jogalkotó, az ügyvéd, a bíró, a gyámügyintéző, maguk a szülők is) arról, hogy a gyermek legfőbb érdekét figyelembe kell venni, és csak ennek alapján hozható bármilyen döntés, a valóság azonban sajnos az, hogy – tisztelet a kivételnek – ez nagyon sokszor csak üres szólam marad, mert a felek éppen a gyerek feje fölött, jogainak semmibe vétele mellett tárgyalnak, ítélkeznek – róla. Ez azért van így, mert a válást a felnőttek kezdeményezik – érzelmileg kifulladva, kiüresedve, nagyon rossz lelki-és érzelmi állapotban –, ezért sok esetben elsősorban magukra és egymásra figyelnek, csak azután a gyerekekre. Szilvia beszélt arról, hogy Magyarországon – ellentétben számos nyugat-európai ország és észak-amerikai állam gyakorlatával – a gyermeknek sem szülei válása esetén, sem a lakóhelyével vagy kapcsolattartásával összefüggő (vagy egyéb vitás) ügyekben nincs önálló jogi képviselője. Pedig a gyerekeknek vannak önálló jogaik, egyéni szükségleteik!

A gyermeknek joga van (az ENSZ Gyermekjogi egyezményében is részletezettek szerint) ahhoz, hogy:

• gyerek maradjon, a szüleik ne pakolják rá érzelmi terhüket, ne használják őt közvetítőnek, zálogtárgynak, stb.
• a lehető legrövidebb idő alatt – az ő legfőbb érdekét szem előtt tartva – rendeződjön a helyzete – kiszámíthatóan, stabilan
• mindkét szülőjével kapcsolatot tartson – velük tartós és kiegyensúlyozott kapcsolata legyen (a legtöbb esetben még a bántalmazó szülővel is – természetesen felügyelet mellet, hogy mindenképp biztonságban érezhesse magát)
• az ő érdekében a szüleik a válás során és azután is működjenek együtt, hiszen a szüleik mindig is szülőtársak lesznek
• senki ne kényszerítse őt állásfoglalásra a szülei vitájában
• őszinte – de tényszerű – válaszokat kapjon a kérdéseire
• megértse a válást, a megállapodást
• segítséget kapjon a bűntudat érzésétől való megszabaduláshoz
• ne váljon a szülei közötti viták, veszekedések tanújává
• megfogalmazza saját véleményét az őt érintő ügyekben (lakóhely, kapcsolattartás), és arra a felnőttek odafigyeljenek
• tiszteletben tartsák a magánélethez való jogát, a szülők ne ellenőrizzék a másik szülővel, illetve barátaival folytatott beszélgetéseit
• ne várják el tőle, hogy a szülei támogatója legyen, ne kelljen üzenetvivőként funkcionálnia, ne kényszerítsék titoktartása a másik szülővel szemben
• mindkét szülő legyen tisztában az iskolai teljesítményével, nehézségeivel, hobbijaival, sporteredményeivel
• mindkét szülő ismerje az egészségi állapotát…

Itt került szóba az, hogy a mediátoroknak feladata lehetne (kellene?) a gyermekek képviselete – adott esetben a szüleikkel szemben. Erre kisebb vita alakult ki a jelenlevő mediátorok között: hova lesz akkor a mediátor kötelező semlegessége, „középen állása”? Ért-e a mediátor a gyerekjogokhoz, a gyerekekhez, tudja-e megfelelően (kellő időben és megfelelő eszközökkel) képviselni a gyermek legfőbb érdekét? Jelen kell-e lennie a gyereknek a mediációs ülésen?

De kérdezem én: ha senki nem – még a mediátor sem – vállalja fel ezt a nemes feladatot, ugyan mitől lenne más a gyerekek helyzete? Tényleg ki figyel az ő jogaik érvényesülésére?!

Ismét oda lyukadtunk, ki, ahova mediációs szakmai üléseken, konferenciákon szoktunk: szükség lenne végre egy minden mediátorra kötelező etikai kódexre, amely példának okáért az ilyen jellegű kérdések esetén követendő eljárást is tartalmazná!

Én mindenesetre – amíg az etikai vagy bármilyen kódex meg nem születik – eldöntöttem, hogy minden olyan mediáció során, amelyben gyermek is érintett, ajánlani fogom Gyurkó Szilvia könyvét, bátorítva a szülőket az általam a könyv 83-85. oldaláról kimásolt Szülői Nyilatkozat (ha úgy tetszik: Fogadalom) aláírására – középpontba állítva ezzel a gyermeket és jogait. Mert nekem is szívügyem a gyermekek jólléte!

Egyéb értékes gondolatokat is megosztott a jelenlevőkkel Szilvi, például azt, hogy minden krízis esély a változtatásra, a jobbításra. Persze a válás krízis minden érintettnek, de akár tanulhat is belőle még a gyerek is: probléma-megoldási mintázatokat, együttműködést, toleranciát. És a gyermek lelkivilága nem általában magától a válástól sérül, hanem a szülők egymás közötti állandó konfliktusai miatt, a sérelmek folyamatos felhánytorgatásától, a bizonytalan légkörtől, stb.

Nagyra értékelem, hogy Szilvi a könyvében külön fejezetet szán az apáknak, az ő szempontjukból is körüljárja a válás témakörét és apai szerepük megváltozását.

Köszönjük, Szilvi, igazán gondolatébresztő, inspiráló beszélgetés volt!