Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 11. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
5. Elsősorban bíróságok mellett működnek most mediátorok. Ki lehet ezt a kört bővíteni mondjuk iskolákra, önkormányzatokra egyéb helyekre?
A mediátorok önállóan működnek – nem a bíróságok mellett. Más kérdés, hogy bírósági közvetítői tevékenységet végezhet a megfelelő képzettséggel rendelkező kijelölt bírósági titkár. Természetesen elvben igénybe vehető – megfelelő képzettséggel rendelkező és névjegyzékbe vett – mediátor az oktatásban, egészségügyben, büntetőeljárásban, munkaügyben is.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 4. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
4. A mediátor munkája mennyiben különbözik egy jó pszichiátertől, az eredményességre gondolva?
Teljesen más: a pszichológus “lélekbúvár”, a lelki folyamatokat és a múlt eseményeiből építkezve az ok-okozati összefüggéseket igyekszik feltárni; a pszichiáter orvos; gyógyszerekkel is segíti a beteg gyógyulását.
A mediátor abszolút eredmény-centrikus: az “itt és most”-ra fókuszálva a konkrét konfliktus jövőre-mutató megoldásában segíti a feleket.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 október 14. | Szerző: Rita
Közel egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés rövid, de velős:
1. Vajon a mediál és a meditál között lévő 1 betű különbség véletlen? Van összefüggés a két dolog között?
Az égvilágon semmi összefüggés nincs! Azonban mivel még mindig nem közismert vitarendezési mód a mediáció, nagyon sokan mondanak meditációt, miközben mediációt szeretnének..
Egy igazi nyári téma: viharos hullámok egy vízitúra csapatban
2013 július 25. | Szerző: Rita
Néhány hete nem jelentkeztem a legszebb anyai örömek miatt! Olvasóim azonban több levéllel is megkerestek, amelyekre privátban elküldtem a válaszokat. Az alábbiakban azonban ismét megosztok mindenkivel egy történetet, amely úgy gondolom, sokunk számára ismerős lesz:
“Szia Rita!
Az egyik olvasói levél juttatta eszembe azt a történetet, amit szeretnék az olvasókkal megosztani. Tíz évig jártam egy vízitúra csapatba, ahol életre szóló élményeket szereztem. Itt nőttem fel, itt lettem igazán ember. Az évek során sok változás történt a tagságban, és egy idő után a vezetésben is. A csapatunkhoz betársult egy másik gárda is, amelynek vezetője egy idő után megpróbálta az egész társaságot az irányítása alá vonni. Ennek egy ideig a mi vezetőnk ellenállt. Közben zajlottak a táborok, élveztük a napsütést, a vizet, a csinos lányok látványát. Azonban eljött egy őszi nap, amikor vezetőnk úgy döntött, hogy nem bír a másik vezetővel együtt dolgozni, és lemondott. Az indok az volt, hogy a másik irányító élete fő műveként tekintett egy húszfős túra csapatra és egy kis csónakháznak. A mi első emberünknek pedig az volt a célja, hogy minél többen jöjjenek, jól érezzék magukat, és kialakuljon egy széles réteg, amelynek tagjai aktív részesei lesznek a következő éveknek.
A két ember már egymásra sem tudott nézni, nem beszéltek egymással, így nem tűnt sok esély arra, hogy tovább tudjanak együtt dolgozni. Próbálkoztunk mindenféle rábeszélő technikával, de nem jártunk sikerrel!
Nem sokkal később elkezdett fogyatkozni a csapat, megszűntek a túrák, bezárt a csónakház, véget ért egy nagyszerű álom. Vajon egy mediátor tudott volna segíteni a megfelelő pillanatban?
Köszönöm:
Gergő”
Kedves Gergő!
Hiszem és vallom, hogy amennyiben két ember nem tud egymással szót érteni (mindegy, milyen okból kifolyólag), de mindkettőben – és ez a kulcsszó: mindkettőben! – megvan a készség, a hajlandóság a megegyezésre, a ki-vagy megbékélésre, akkor tud segíteni a mediátor. Tehát amíg egyikük vagy mindketten annyira sértettnek érzik magukat, hogy csak a saját maguk igazát hallják és fújják, addig nem lehet rajtuk segíteni! Tehát a leveledben említett megfelelő pillanat az lett volna, amikor nyitottnak mutatkoztak volna arra, hogy a másik fél álláspontját is meghallják, és ráadásul mindketten ugyanolyan fontosnak találják a csónakház „életben maradását”, továbbra is szívügyük legyen a csapat- és a vízitúra-szervezés!
Sajnos ezt a pillanatot nem mindig sikerül időben észlelni. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül a közösség passzivitása is hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez. Gondolom a társaid is látták, hogy mi zajlik, de mivel nem tettek semmit ezért részben ők is hibásak abban, hogy nem sikerült a csapat boldogságát megtartani.
Mediátorként azt remélem, hogy nemcsak a két szemben álló, de az egykori tagság is tudott valamit az esetből magának leszűrni és a későbbiekben jobban és sikeresebben tudtak hasonló eseteket kezelni!
Napsütéses nyarat kívánok!
Rita mediátor
Kedves, de meddig….
2013 június 12. | Szerző: Rita
Róbert nevű olvasóm különleges, de sokak számára ismerős problémával jelentkezett:
Kedves Rita!
Nagyon el vagyok keseredve! Egy kedves barátomról kiderült, hogy csak egy bizonyos szintig kedves, ameddig számára ez megéri!
Közel hét éve ismerjük egymást. Átestünk már számtalan közös élményen, sok rosszon és még több jón is. Mindent meg tudunk egymással beszélni, legalábbis eddig így hittem!
Én komoly anyagi problémába sodortam magam a saját hibámból. Semmi illegális, csak sok-sok tartozást halmoztam fel a hatóságok felé. Tudom, hogy a barátomnak lehetősége van a számomra szükséges fedezetet biztosítani, erre egyébként egyszer már tett is szóban ígéretet.
Most jött el az a pillanat, amikor jeleztem, hogy szükségem lesz a segítségére. Ekkor meglepetésemre nem azt mondta, hogy bocs, de meggondoltam magam. Elkezdett arról beszélni, hogy amit kértem tőle az neki túl sok, nem fér bele a lehetőségeibe. Ezt ő is meg én is tudtam, hogy nem igaz.
Így most eléggé el vagyok keseredve. Nemcsak a pénz miatt! Ha buknom kell, akkor bukjak a saját hibámból! Az jobban fáj, hogy a kettőnk közötti kapcsolat ezek szerint nekem jelentett többet, mint neki!
Azóta többször beszéltünk, de ez a kérdés nem került előtérbe! Vajon van értelme vele erről beszélni? Én rontottam el valamit? Lehet, hogy nem is ekkora a gond, csak én értem félre? Nem tudom a válaszokat!
Róbert
Kedves Róbert!
A pénz igen érzékeny téma, sokan sokfélét gondolnak róla és más-más viszony fűzi őket a mindennapi fizetőeszközhöz. Tudjuk, hogy barátságok, kapcsolatok (akár országok közötti kapcsolatok is) mentek már tönkre a pénz – kölcsöne, hiánya, kezelése, tartozás, stb. – miatt. Ismerek olyan embert, akinek sok barátja van, de barátnak – elvből – soha nem ad kölcsön! Ezt ő nyíltan felvállalja, tudják is róla, és ezzel együtt fogadták őt el (már aki elfogadta). Nem akarja, hogy a pénz miatt menjen tönkre a barátságuk! Én helyesnek tartom, hogy ezt ő előre – nyílt kommunikációban – közölte mindenkivel, ez így fair. Még akkor is, ha egyesek megsértődtek rá, nem értenek vele egyet, de mivel ő következetes e témában, nincsenek félreértések. Igaz, ez az ő hozzáállása!
Az biztos, hogy az idő mindent megváltoztathat. Véleményem szerint helyes, hogyha adsz néhány napot vagy hetet arra, hogy magadban átgondolt azt az ítéletet, amit megalkottál róla. Lehet, hogy a későbbiekben már másképp látod majd a kapcsolatotokat.
Valószínűnek tartom, hogyha közösen sikerülne megtalálnotok a mindenkinek tökéletes megoldást, azzal megoldódhatna ez a probléma!
Azt hiszem, ez a lényeg: merjünk őszintén, nyíltan kommunikálni, mert ennek hiányából fakad a legtöbb konfliktus!
Légy bizalommal a másik iránt!
Rita mediátor
Mindennapi Mediátor
2013 június 3. | Szerző: Rita
Egy új gondolat fogalmazódott meg bennem néhány hónappal ezelőtt! Ennek első eredménye lett a “Mindennapi Mediátor ” létrejötte. Aki úgy érzi, hogy szeretné használni, de csak otthon vagy csak szűk körben, kattintson, és minden fontos információt megtudhat!
HATALMI HARCOK – JÁTSZMÁZÁS ÉS MEDIÁCIÓ
2012 október 13. | Szerző: Rita
A mediáció kezdetén gyakori, hogy mindkét fél beveti a maga kis játszmáit – általában persze anélkül, hogy ez tudatos lenne –, próbálja az általa ismert és jól begyakorlott eszközökkel a másikat sarokba szorítva a saját érdekeit érvényesíteni. Ekkor én közbelépek, és különféle árnyalt (vagy éppen nem árnyalt) eszközökkel olyan mederbe igyekszem terelni a beszélgetést, ahonnan ténylegesen elkezdődhet a valódi kommunikáció, az érdekek egyeztetése, egymáshoz közelítése.
A minap, számomra is meglepő módon, a mediáció végéhez közeledve, tehát a sikeres megállapodás írásba foglalása előtt az egyik fél újra játszmázni kezdett: fölényeskedve egyszer csak közölte, hogy jó-jó, de ezt most aláírás előtt átküldené az ügyvédjének! Na, erre felszaladt a szemöldököm és az adrenalinom.. Mondom az illetőnek:
– Nem hiszem, hogy megértette a mediáció lényegét! Engem abszolút nem érdekel az ügyvéd véleménye; ez nem az ő, hanem az Önök megállapodása, amelyet „röpke” 5 óra után Önök „szültek meg”, csak és kizárólag Önökre tartozik annak tartalma!
Mire ő:
– A megállapodás tartalmába persze, hogy nem hagyom az ügyvédet beleszólni, de akkor nyugodnék meg teljesen, ha jogilag ő átnézné, mert mégiscsak a bíróság elé kerül a megállapodás.
Akkor én elmagyarázom neki, hogy én is jogász vagyok, sőt, október 1-jéig ügyvédként működtem, tehát nyugodjon meg, jogilag is rendben lesz az egyezség.
Sajnos ő ezek után is kötötte az ebet a karóhoz – mondván, 2 éven át az ő ügyvédje volt, akinek elküldené véleményezésre –, úgyhogy most először eleget tettem kérésének: mailben elküldtem neki a megállapodást, hogy azt továbbküldhesse az ügyvédjének. Feltételül kötöttem azonban, hogy már másnap – tehát nem napok múlva – találkozzunk a megállapodás aláírása végett, különben teljesen felesleges volt az ezzel töltött 6 óra.
A vége az lett – hál’isten –, hogy e kis közjáték után másnap sikerült az aláírás, pont került minden olyan vitás kérdés végére, amelyek kapcsán 2 éve (!) nem sikerült – ügyvédek ide, ügyvédek oda – megegyezniük sem a bíróság előtt, sem bíróságon kívül.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 18. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
6. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó mediátornak? Bárki lehet mediátor? Mediálhat valaki jól előképzettség nélkül?
Ismernie kell önmagát, különösen azt, hogy neki milyen a viszonya a konfliktusokhoz, milyen konfliktuskezelési módszerei vannak, mennyire kompromisszum kész. Szüksége van empátiára, jó kommunikációs készségre. Az a jó, ha értő figyelemmel tudja a feleket meghallgatni, ha sikerül bizalmi légkört teremtenie.
A lehetőség nyilván mindenki számára adott, aki mediátorrá szeretné képezni magát – általában az ún. segítő szakmákból érkeznek a szakemberek a képzésekre -, mert ez egy szakma, aminek megvannak a maga szabályai, technikája. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem tud mindenki jó mediátorrá válni, mert kell hozzá ösztönös érzék és bizonyos készségek is.
Oldal ajánlása emailben
X