Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 11. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
5. Elsősorban bíróságok mellett működnek most mediátorok. Ki lehet ezt a kört bővíteni mondjuk iskolákra, önkormányzatokra egyéb helyekre?
A mediátorok önállóan működnek – nem a bíróságok mellett. Más kérdés, hogy bírósági közvetítői tevékenységet végezhet a megfelelő képzettséggel rendelkező kijelölt bírósági titkár. Természetesen elvben igénybe vehető – megfelelő képzettséggel rendelkező és névjegyzékbe vett – mediátor az oktatásban, egészségügyben, büntetőeljárásban, munkaügyben is.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 4. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
4. A mediátor munkája mennyiben különbözik egy jó pszichiátertől, az eredményességre gondolva?
Teljesen más: a pszichológus “lélekbúvár”, a lelki folyamatokat és a múlt eseményeiből építkezve az ok-okozati összefüggéseket igyekszik feltárni; a pszichiáter orvos; gyógyszerekkel is segíti a beteg gyógyulását.
A mediátor abszolút eredmény-centrikus: az “itt és most”-ra fókuszálva a konkrét konfliktus jövőre-mutató megoldásában segíti a feleket.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 október 14. | Szerző: Rita
Közel egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés rövid, de velős:
1. Vajon a mediál és a meditál között lévő 1 betű különbség véletlen? Van összefüggés a két dolog között?
Az égvilágon semmi összefüggés nincs! Azonban mivel még mindig nem közismert vitarendezési mód a mediáció, nagyon sokan mondanak meditációt, miközben mediációt szeretnének..
Egy igazi nyári téma: viharos hullámok egy vízitúra csapatban
2013 július 25. | Szerző: Rita
Néhány hete nem jelentkeztem a legszebb anyai örömek miatt! Olvasóim azonban több levéllel is megkerestek, amelyekre privátban elküldtem a válaszokat. Az alábbiakban azonban ismét megosztok mindenkivel egy történetet, amely úgy gondolom, sokunk számára ismerős lesz:
“Szia Rita!
Az egyik olvasói levél juttatta eszembe azt a történetet, amit szeretnék az olvasókkal megosztani. Tíz évig jártam egy vízitúra csapatba, ahol életre szóló élményeket szereztem. Itt nőttem fel, itt lettem igazán ember. Az évek során sok változás történt a tagságban, és egy idő után a vezetésben is. A csapatunkhoz betársult egy másik gárda is, amelynek vezetője egy idő után megpróbálta az egész társaságot az irányítása alá vonni. Ennek egy ideig a mi vezetőnk ellenállt. Közben zajlottak a táborok, élveztük a napsütést, a vizet, a csinos lányok látványát. Azonban eljött egy őszi nap, amikor vezetőnk úgy döntött, hogy nem bír a másik vezetővel együtt dolgozni, és lemondott. Az indok az volt, hogy a másik irányító élete fő műveként tekintett egy húszfős túra csapatra és egy kis csónakháznak. A mi első emberünknek pedig az volt a célja, hogy minél többen jöjjenek, jól érezzék magukat, és kialakuljon egy széles réteg, amelynek tagjai aktív részesei lesznek a következő éveknek.
A két ember már egymásra sem tudott nézni, nem beszéltek egymással, így nem tűnt sok esély arra, hogy tovább tudjanak együtt dolgozni. Próbálkoztunk mindenféle rábeszélő technikával, de nem jártunk sikerrel!
Nem sokkal később elkezdett fogyatkozni a csapat, megszűntek a túrák, bezárt a csónakház, véget ért egy nagyszerű álom. Vajon egy mediátor tudott volna segíteni a megfelelő pillanatban?
Köszönöm:
Gergő”
Kedves Gergő!
Hiszem és vallom, hogy amennyiben két ember nem tud egymással szót érteni (mindegy, milyen okból kifolyólag), de mindkettőben – és ez a kulcsszó: mindkettőben! – megvan a készség, a hajlandóság a megegyezésre, a ki-vagy megbékélésre, akkor tud segíteni a mediátor. Tehát amíg egyikük vagy mindketten annyira sértettnek érzik magukat, hogy csak a saját maguk igazát hallják és fújják, addig nem lehet rajtuk segíteni! Tehát a leveledben említett megfelelő pillanat az lett volna, amikor nyitottnak mutatkoztak volna arra, hogy a másik fél álláspontját is meghallják, és ráadásul mindketten ugyanolyan fontosnak találják a csónakház „életben maradását”, továbbra is szívügyük legyen a csapat- és a vízitúra-szervezés!
Sajnos ezt a pillanatot nem mindig sikerül időben észlelni. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül a közösség passzivitása is hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez. Gondolom a társaid is látták, hogy mi zajlik, de mivel nem tettek semmit ezért részben ők is hibásak abban, hogy nem sikerült a csapat boldogságát megtartani.
Mediátorként azt remélem, hogy nemcsak a két szemben álló, de az egykori tagság is tudott valamit az esetből magának leszűrni és a későbbiekben jobban és sikeresebben tudtak hasonló eseteket kezelni!
Napsütéses nyarat kívánok!
Rita mediátor
Kedves, de meddig….
2013 június 12. | Szerző: Rita
Róbert nevű olvasóm különleges, de sokak számára ismerős problémával jelentkezett:
Kedves Rita!
Nagyon el vagyok keseredve! Egy kedves barátomról kiderült, hogy csak egy bizonyos szintig kedves, ameddig számára ez megéri!
Közel hét éve ismerjük egymást. Átestünk már számtalan közös élményen, sok rosszon és még több jón is. Mindent meg tudunk egymással beszélni, legalábbis eddig így hittem!
Én komoly anyagi problémába sodortam magam a saját hibámból. Semmi illegális, csak sok-sok tartozást halmoztam fel a hatóságok felé. Tudom, hogy a barátomnak lehetősége van a számomra szükséges fedezetet biztosítani, erre egyébként egyszer már tett is szóban ígéretet.
Most jött el az a pillanat, amikor jeleztem, hogy szükségem lesz a segítségére. Ekkor meglepetésemre nem azt mondta, hogy bocs, de meggondoltam magam. Elkezdett arról beszélni, hogy amit kértem tőle az neki túl sok, nem fér bele a lehetőségeibe. Ezt ő is meg én is tudtam, hogy nem igaz.
Így most eléggé el vagyok keseredve. Nemcsak a pénz miatt! Ha buknom kell, akkor bukjak a saját hibámból! Az jobban fáj, hogy a kettőnk közötti kapcsolat ezek szerint nekem jelentett többet, mint neki!
Azóta többször beszéltünk, de ez a kérdés nem került előtérbe! Vajon van értelme vele erről beszélni? Én rontottam el valamit? Lehet, hogy nem is ekkora a gond, csak én értem félre? Nem tudom a válaszokat!
Róbert
Kedves Róbert!
A pénz igen érzékeny téma, sokan sokfélét gondolnak róla és más-más viszony fűzi őket a mindennapi fizetőeszközhöz. Tudjuk, hogy barátságok, kapcsolatok (akár országok közötti kapcsolatok is) mentek már tönkre a pénz – kölcsöne, hiánya, kezelése, tartozás, stb. – miatt. Ismerek olyan embert, akinek sok barátja van, de barátnak – elvből – soha nem ad kölcsön! Ezt ő nyíltan felvállalja, tudják is róla, és ezzel együtt fogadták őt el (már aki elfogadta). Nem akarja, hogy a pénz miatt menjen tönkre a barátságuk! Én helyesnek tartom, hogy ezt ő előre – nyílt kommunikációban – közölte mindenkivel, ez így fair. Még akkor is, ha egyesek megsértődtek rá, nem értenek vele egyet, de mivel ő következetes e témában, nincsenek félreértések. Igaz, ez az ő hozzáállása!
Az biztos, hogy az idő mindent megváltoztathat. Véleményem szerint helyes, hogyha adsz néhány napot vagy hetet arra, hogy magadban átgondolt azt az ítéletet, amit megalkottál róla. Lehet, hogy a későbbiekben már másképp látod majd a kapcsolatotokat.
Valószínűnek tartom, hogyha közösen sikerülne megtalálnotok a mindenkinek tökéletes megoldást, azzal megoldódhatna ez a probléma!
Azt hiszem, ez a lényeg: merjünk őszintén, nyíltan kommunikálni, mert ennek hiányából fakad a legtöbb konfliktus!
Légy bizalommal a másik iránt!
Rita mediátor
Mindennapi Mediátor
2013 június 3. | Szerző: Rita
Egy új gondolat fogalmazódott meg bennem néhány hónappal ezelőtt! Ennek első eredménye lett a “Mindennapi Mediátor ” létrejötte. Aki úgy érzi, hogy szeretné használni, de csak otthon vagy csak szűk körben, kattintson, és minden fontos információt megtudhat!
OLVASÓI LEVELEK AZ ELVESZETT KAPCSOLATOK FELKUTATÁSA CÍMŰ BEJEGYZÉSEMRE
2013 január 30. | Szerző: Rita
Múltkori – Újévi fogadalom: elveszett(nek) hitt kapcsolatok felkutatása címet viselő – blogbejegyzésemre reagálva többen megkerestek, hogy elmeséljék történetüket. Kérésükre természetesen nem hozom azokat nyilvánosságra, viszont fontosnak tartok néhány dolgot azokból kiemelni, bizonyos tanulságokat levonni.
Volt egy lány – nevezzük Lucának – aki megírta, hogy igen, próbálta felvenni a kapcsolatot egy számára fontos személlyel, aki azonban nem vette fel a telefonját, így végül levelet írt neki. Luca a levélben „kibeszélte magából” a kapcsolatuk megszakadása miatti fájdalmát, így tudott könnyíteni a lelkén. Egyelőre a másik nem jelentkezett, Luca azonban nem adja fel a reményt. Én azt válaszoltam neki, igazából az a barátságuk fokmérője, ha jelentkezik (és az is, ha nem) a másik. Ha sikerül kibeszélniük a problémájukat, akkor sikerül ott folytatniuk, ahol abbahagyták; akkor ez a barátság mélyebb szintre lép és rájön mindkét fél, hogy mindig számíthatnak egymásra! Azt hiszem, mindannyian ilyen barátságokra vágyunk! De ezért tenni kell – éppen úgy, mint párkapcsolatainkért! Ha azonban nem jelentkezik a barátnő, az ezzel járó terhet már neki kell cipelnie tovább, Luca mindent megtett a kapcsolatuk megmentéséért. És, ugye tudjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje; néha egy-egy barát elengedésének is…
Egy másik nő – nevezzük Évának – azt írta, hosszas tépelődés után úgy döntött, mégsem tesz semmit, csak vár – a másikra. Azóta már több év (!) eltelt, és sem ő, sem a másik nem lépett. Azt írja Éva, hogy nagyon gyakran eszébe jut a barátnője, de most már úgy érzi, annyi idő múlt el, hogy ciki lenne, ha éppen most jelentkezne. Viszont a tüske és a „mi lett volna, ha”-érzés benne van. Én azt tanácsoltam, mivel a mai napig ennyire bántja, a sok eltelt idő dacára ragadjon tollat (billentyűzetet), és írja meg neki, még mindig mennyire fontosnak tekinti a kapcsolatukat, az együtt töltött időt. Valószínűleg egyébként a barátnője ugyanolyan rosszul érzi magát a megoldatlan helyzet miatt…
Tapasztalatom szerint a problémák vagy csupán félreértésen alapulnak, vagy mivel mindnyájan mások vagyunk, egyszerűen másképpen érzünk, látunk bizonyos dolgokat. És ha ezt akkor, amikor kialakul, történik (stb.) nem beszéljük át/ki, akkor jöhetnek a sérelmek és az egymásra mutogatás. Kényesebb kérdés, ha az eltávolodás azért következik be – és ez is igen gyakori – mert az egyik fél féltékeny/irigy a másik életvitelére, párkapcsolatára, üzleti vagy egyéb sikerére, stb. Azt gondolom, ha mindkét félnek magas az érzelmi intelligenciája és fontosnak tartják egymás barátságát, akkor ez a konfliktushelyzet is feloldható. Például úgy, hogy akire féltékeny az illető, elmondja, hogy neki is van – és nem egy – legyőzendő nehézség, megoldandó probléma az életében, van sok gyenge pontja, hiszen egyikünk sem tökéletes; tehát korántsem olyan fényes az élete, mint amilyennek a barátnő számára tűnik. Sajnos sok barátság vagy annak induló kapcsolat pont az egymás iránti féltékenység miatt hamvad el.
Hiszem, hogy hosszantartó barátságokat, mély emberi kapcsolatokat úgy lehet fenntartani, ápolni, ha egyenesek, őszinték vagyunk egymáshoz, nem félve attól, hogy „kiadjuk” magunkat. A barátság ugyanis éppen attól barátság, hogy nem csak jóban, könnyedségben, vidámságban vagyunk együtt – pontosan úgy, mint a házasságban! – hanem a rosszabb időkben is, sőt, hogyha olyan változást észlelünk a másikban, ami szerintünk nem jó irányba mutat, azt is nyugodt szívvel elmondhassuk neki – ki mondaná neki, ha nem mi, a barátai?! – anélkül, hogy megsértődne. Természetesen ez fordítva is igaz: nekünk is nyitottnak kell lenni, ha a másik kritizál bennünk ezt-azt. Így lesz az egész kapcsolatnak megtartó ereje; ettől (sz)épül a személyiségünk és mélyül a kapcsolatunk!
Bátorítok tehát továbbra is mindenkit, hogy ne a másikra várjon, hogy kezdeményezzen, hanem tegye meg Ön, kedves Olvasó, az első lépést, ha eltávolodtak egymástól. Az viszont, ha a másik fél nem válaszol a megkeresésére, akkor sajnos megkérdőjelezhető a kapcsolat maga..
Amennyiben Ön, kedves Olvasó, vár egy kezdő lökésre vagy úgy érzi, kettesben nem tudnak túljutni a problémán, még mindig segíthet a mediáció!
ÚJÉVI FOGADALOM: ELVESZETT(NEK HITT) KAPCSOLATOK FELKUTATÁSA
2013 január 23. | Szerző: Rita
2013. január: elkezdődött az új év.. Sőt, mindjárt vége az 1. hónapnak! Bizonyára sokan megfogadtak valamit még szilveszter éjszakáján, már csak szokásból vagy fogadásból is.
Olyan kíváncsi lennék, fogadott-e valaki meg olyat, hogy idén „felülvizsgálja és ráncba szedi” a kapcsolatait; azaz felkeresi azokat, akiket ő megbántott az elmúlt évek során, vagy akikkel valamilyen oknál fogva megszakadt a kapcsolata, vagy akikkel még a felmenői vesztek össze, de igazából már senki nem emlékszik, hogy miért, mégis a felmenők generációkon keresztül örökítik tovább a „haragudni kell az illetőre” – érzést. Azt hiszem, mindnyájan ismerünk olyat, aki már látott olyat J, akinek vannak olyan családtagjai, akik között ilyen körülmények között szakadt meg a kapcsolat évek vagy akár évtizedek óta… Milyen szomorú ez!
Nos, nekem van egy barátnőm, aki elhatározta, hogy 2013 első hónapjaiban felkeresi az elveszett(nek hitt)/rég nem látott barátait, rokonait! Én szívből gratuláltam neki. Ehhez kell egy jó adag elhatározás, bátorság, a szó jó és nemes értelmében vett alázat, képesség az őszinte bocsánatkérésre és a megbocsátásra. Ha belegondolunk, olyan egyszerű(nek tűnik): felkeresni az illetőt – ami a mai kor kommunikációs eszközeivel igazán bagatell feladat –, megbeszélni vele egy találkozót – vagy egyszerűen beállítani hozzá – , és annyit mondani például: ide figyelj, annyira sajnálom, hogy ilyen régóta nem találkoztunk, nekem hiányoztál, szeretném, ha ez mostantól máshogy lenne! Persze, nyilván nem minden szituáció, élethelyzet ilyen egyszerű vagy nem minden sérelem könnyen megbocsátható, de az a tapasztalatom, hogy sokszor mi, emberek bonyolítjuk agyon a dolgokat és gondolunk bele akár olyasmit is a szituációba vagy a másik ember fejébe, amit ő tulajdonképpen egyáltalán nem úgy gondolt, érzett. Hasonlóan a vígjátékokhoz, sokszor a való életben is csak kommunikációs félreértésből indul a konfliktus, a sértettség, ami aztán tart(hat) beláthatatlan ideig.
Azt gondolom, a barátnőm mindenképpen nyerni fog: nem csak tapasztalatot, hanem legjobb esetben magát az elveszettnek hitt kapcsolatot, „rosszabb” esetben csupán lelki békét, ha valamiért a megkeresett fél nem reagálna pozitívan az ő közeledésére, de akkor már barátnőm könnyebben el tudja engedni az ismerősét, az akkor már nem az ő terhe lesz. Ha bocsánatot kért, már az sem rajta múlik, hogy az illető megbocsát-e; ő megpróbálta őszintén rendezni a múltat. És ez a lényeg!
Egyébként pedig, az ilyen esetekben is nagyon jó megoldás a mediációt választani, főként akkor, ha a felek évek óta haragban vannak vagy egyébként nem állnak szóba egymással, és esetleg van egy félelem az egyik vagy mindkét félben, hogy mindehhez mit fog szólni a másik, hogy fog viselkedni, stb.
Ha Önök kerültek már ilyen szituációba és szeretnék elmesélni, mi történt; vagy szeretnék rendezni sérelmet szenvedett kapcsolataikat, írjanak bátran a blog@fazekasrita.hu emailcímemre! Kíváncsian várom leveleiket!
ORVOS-BETEG KÖZÖTTI MEDIÁCIÓ – KÉPZELETBEN
2012 november 21. | Szerző: Rita
Képzeljenek el egy felettébb különös szituációt! Egy anya megszüli gyönyörű, egészséges kislányát, az orvosnak ez 1,5 órájába és természetesen szaktudása alkalmazásába került, egyéb pluszt – biztatást, dicséretet, empátiát, gyengédséget – semmit nem adott azonban az anyának. Aztán elkövetkezik a kórházban töltött utolsó nap, ami egyúttal a hálapénz átadásának ideje. Az anya örömmel köszöni meg orvosának, hogy egészséges kisbabáját életre segítette, majd átadja a borítékot. Az orvos átveszi, elrakja. Úgy 1 óra múlva azonban ismét jelentkezik az anyánál azzal, hogy … kevesli (!!!) az összeget, és reméli, hogy az anya a 6 hetes kontroll alkalmával majd kiegészíti azt x összegre!
És az anya – bocsánat, de – köpni, nyelni nem tud, áll az orvosa előtt leforrázva, megszégyenülten…
Sajnos, ez nem a képzeletemben játszódott le – ilyet eddig elképzelni sem tudtam – hanem egy barátnőm mesélte el a szülésének történetét.
Igen, a hálapénzről mindenkinek megvan a véleménye, elképzelése. Abban azonban gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy az orvos visszataszító, botrányos, gátlástalan, kapzsi magatartást tanúsított a fenti szituációban.
Előre nem közölt semmit az anyával – hogyan is tehette volna, hiszen a hálapénz fogalmilag kizárja ezt –, a szülés alatt ráadásul az anyának kifejezetten rossz érzései támadtak amiatt, hogy úgy érezte, az orvos minél gyorsabban „le akarja tudni” a szüléslevezetést, egyáltalán nem bátorította, nem dicsérte őt, pedig azt minden édesanya tudja – aki viszont átélt ehhez hasonlót –, hogy az elfogadó légkörnek legalább akkora jelentősége van, mint a szakértelemnek!
Ezek alapján elképzeltem, milyen szép is lehetne, ha ezt a konfliktust mediációval feloldhattam volna! Felidézem az orvost, amint szedi össze a gondolatait, az indokait, hogy miért is ragaszkodik az x összeghez… Hm. Aztán ahogy szép lassan közelítenek az álláspontok, és az orvos ráébred, mit is követett el… És még bocsánatot is kér… Persze.
Ha nem is lett mediáció a pillanatnyi, ám az anyának hosszú álmatlan éjszakákat okozó konfliktushelyzetből, egy 1 oldalas, postán elküldött levél kerekedett belőle. Csak remélni lehet, hogy az orvos valamilyen, a jövőre kiható konklúziót levon belőle – ha mást nem is, legalább annyit, hogy legközelebb minden édesanyát felkészít előre, hogy a nem magánkórházban lefolytatott, semmi extra szolgáltatással nem járó szülésért x összeg ellenszolgáltatást fog kérni (mintegy megbízási díjként) annak ellenére, hogy a terhesgondozásért x + y összeget már bezsebelt! Csakhogy innentől kezdve ez az összeg hálapénznek már semmiképpen nem nevezhető!
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 18. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
6. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó mediátornak? Bárki lehet mediátor? Mediálhat valaki jól előképzettség nélkül?
Ismernie kell önmagát, különösen azt, hogy neki milyen a viszonya a konfliktusokhoz, milyen konfliktuskezelési módszerei vannak, mennyire kompromisszum kész. Szüksége van empátiára, jó kommunikációs készségre. Az a jó, ha értő figyelemmel tudja a feleket meghallgatni, ha sikerül bizalmi légkört teremtenie.
A lehetőség nyilván mindenki számára adott, aki mediátorrá szeretné képezni magát – általában az ún. segítő szakmákból érkeznek a szakemberek a képzésekre -, mert ez egy szakma, aminek megvannak a maga szabályai, technikája. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem tud mindenki jó mediátorrá válni, mert kell hozzá ösztönös érzék és bizonyos készségek is.
Oldal ajánlása emailben
X