ÚJ UTAK AZ ISKOLAI KONFLIKTUSOK KEZELÉSÉBEN – 1. RÉSZ
2012 december 19. | Szerző: Rita
„Véletlenül”, a kisebbik fiam osztálytársának édesanyjától hallottam az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Új utak az iskolai konfliktusok kezelésében című konferenciájáról, amelyre azonnal jelentkeztem is. Milyen jó, hogy elmentem!
Régóta bennem van, hogy a mediációt és egyéb alternatív vitarendezési eszközöket nem csak a családon, munkahelyen (stb.) belül lehetne és kellene alkalmazni, hanem nagyobb közösségekben, intézményesített szinten is.
Nagy örömmel töltött el, hogy az OFI még 2008-ban alternatív vitarendezés projektet indított el (pontos elnevezése: „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába”), és az országban több mint 150 szakképző iskolával felvették a kapcsolatot e témában. Mára közel 80 iskolával született együttműködési megállapodás, több mint 2200 pedagógus végezte el a képzésüket! E konferencia pedig az egész projekt lezárásaként került megrendezésre; különböző neves szakemberek számoltak be tapasztalataikról, vonták le következtetéseiket, mutatták be az eddigi eredményeket. (www.ofi.hu) Engem az általam nagyon nagyra tartott Dr. Bagdy Emőke pszichológus professzor asszony előadása ragadott meg legjobban. Arról beszélt, milyen szerepe van a pszichológiának az iskolai agresszió megelőzésében. A gyermek már magzati korban kapja a – jó esetben pozitív – impulzusokat az édesanyjától. Az 1. életéve során az édesanya szerepe a meghatározó, a kötődés is ekkor alakul ki, a 2 életévben az apa tölt be kulcsfontosságú szerepet, a játékos birkózás, „férfias” játékok és ezzel párhuzamosan a szelídítés mintájával: nem bántjuk azt, akit szeretünk. Az óvodás korú gyermeknek, ha agresszió az általános eszköze, valószínűsíthető, hogy 20 éves korában is az lesz (kivéve, ha gyermekkorától kap ezzel ellentétes szociális támogatást). Ha valaki az iskolában viselkedik agresszívan, az igazából egy tünet, és családi szocializációs háttértényezők állnak mögötte (a 4 alapvető szülői minta: szabályorientált, konfliktusos, túlvédő, korlátozó). Arról, hogy milyen alternatív eszközök vannak/lehet(né)nek a pedagógusok kezében az agresszióra válaszul, a következő bejegyzésben írok.
A jó hír az, hogy van remény arra, hogy a (közel)jövőben az iskolákban ne a hagyományos büntetési eszközök (intő, figyelmeztetés, kiközösítés, elbocsátás) működjenek egy-egy konfliktus kirobbanásakor, hanem más, alternatív módszereket vessenek be a pedagógusok, mediátorok, facilitátorok.
Ezekről a módszerekről és eszközökről a következő bejegyzésben írok.
MIKULÁS-, JÉZUS(KA)-AJÁNDÉK – HAZUGSÁG VAGY CSODA?
2012 december 12. | Szerző: Rita
A Mikulás már elment, Jézus(ka) még várat magára néhány napot. De mit és hogy mondjunk gyermekünknek, ha már nagyobbacska, és rájön egy-két dologra ezekkel az ünnepekkel kapcsolatban?
Azt gondolom, a boldog gyermekkor alapvető eleme a mesék, titkok, csodák és a hit világából táplálkozó képzelőerő, amely tágításához szükségük van minderre. Nem beszélve a magunk által megteremtett, illetve továbbvitt szép családi hagyományokról, amelyek szintén beivódnak gyermekeink lelkébe.
Amikor eljön az idő, hogy gyermekeink rákérdeznek erre-arra, azt gondolom, nagyon nem mindegy, hogyan tálaljuk válaszunkat. Természetesen minden azon múlik, hogy mi, szülők mit hoztunk otthonról, mit tettünk ehhez hozzá felnőttkorunkban; más szóval: miben hiszünk, és mit tartunk fontosnak átadni ezekből az ünnepekből gyermekeinknek?
Általában egy keresztény szülőnek nem okoz gondot a karácsony-ünnepkör megmagyarázása gyermekének, de ismerek olyanokat, akiknek fejtörést okoz a Mikulás-kérdés és az is, hogy mit mondjon gyermekének arról, ki hozza az ajándékot a karácsonyfa alá. Nyilván ezt (is) mindenki –belátása szerint – kicsit másképp csinálja.
Mindkét decemberi ünnepnek megvan a maga valós alapja – gondolok itt természetesen Szent Miklós püspökre, aki annak idején megajándékozta a gyermekeket és a nélkülöző családokat és Jézusra, mint bizonyított történelmi személyiségre – tehát a nem hívő szülőknek is adott a lehetőség, hogy gyermekének arra a kérdésére, hogy most akkor létezik-e a Mikulás és a Jézus(ka), ne egy nemmel válaszoljon…
Egyébként mindenkinek meleg szívvel ajánlom a Polar Express mozifilmet, amelyben a száncsengő is csak annak szól, aki hisz és őrzi a csodát..
Nálunk nem Jézuska, hanem az angyalok hozzák a karácsonyfát és az ajándékot is a gyerekeknek, Jézus megszületésének örömére. Azt ünnepeljük – és ezt tanítjuk fiainknak is –, hogy Jézus elhozta az igazi szeretetet és a szívből jövő megbocsátást a világra. A felnőttek egymást ajándékozzák, hiszen ők a Három Királytól és az angyaloktól már megtanultak szívből adni! Kisfiaimnak, akik februárban lesznek 9- és 7 évesek, a mai napig teljes és tisztaszívű a csodavárásuk! Lenyűgöz engem is! Egész kis koruktól ők is készítenek vagy vásárolnak valami kedves apróságot a felnőtt családtagoknak, hiszen tudják, ők az angyaloktól már nem kapnak semmit. Azt gondolom, ha eljön az idő, és megtudják, hogy ki teszi a mikuláscsomagot a csizmába, és az ajándékot a fa alá, ilyen előzmények mellett egyáltalán nem éri őket megrázkódtatás (mint ahogy engem sem ért annak idején), mert nem ez a lényeg! A lényeg a hit átadása, a szívből adás örömének megtanítása és a családi hagyományok továbbadása!
Remélem, hogy májusban érkező kistestvérükkel a jövőben pedig majd ők lesznek a leglelkesebb csodavárók és titoktartók!
Mindenkinek igazán áldott és szeretetteljes karácsonyt kívánok!
CsupaCsalád gyűjtése Szomódra!
2012 november 29. | Szerző: Rita
Miért pont oda?
Néhány héttel ezelőtt egy Tata melletti kistelepülésen, Szomódon jártunk a családdal. Vendéglátónk egy rendkívül kedves, szolgálatkész és szerető szívű család volt, ahol apa és anya is református lelkészekként teljesítenek szolgálatot. Az ott töltött napok alatt olyan élményben volt náluk részünk, amilyenben talán még soha! Én még nem nagyon tapasztaltam olyat, hogy egy fiatal – harmincas – házaspár ennyire másokért éljen és szolgáljon! Szavaikból kiderült, hogy Szomódon is elég sok nélkülöző család él. A tőlük hallott sorsok, megrázó emberi történetek valamilyen cselekvésre ösztönöztek minket. Hazafelé úton fogant meg bennünk a gondolat, hogy vigyük házhoz, a lelkészcsaládhoz az “ajándékokat”, és ők majd szétosztják az arra rászorulók között! Összegyűjtenénk használt, ám jó minőségű – ruhát, cipőt – játékot – már nem használt, de működő háztartási, illetve egyéb gépeket – tartós élelmiszert. A beérkező felajánlásokat személyesen visszük majd el Szomódra!
A jelentkezéseket a blog@fazekasrita.hu -n várjuk és fogadjuk!
Csupa Család Egyesület
2012 november 24. | Szerző: Rita
Életem szerves része egy nagyszerű szerveződés, amelyet úgy hívnak, hogy Csupa Család Egyesület. Egyesületünk évek óta működik, több pályázatot megnyertünk, sikeres családi táborokat tartottunk. Szeretném, ha olvasóim is megismernék céljainkat, az eddig történt legfontosabb programjainkat.
A mostani alkalommal ars poetica-nkat teszem közzé:
ARS POETICA
Mi dolgunk a világban? Számtalan médium teszi fel e kérdést, és fogalmaz meg különböző válaszokat nap, mint nap. De tudjuk-e valójában életünk értelmét, lényegét és célját? Vagy belekapaszkodunk egy áramlatba, amit épp egy legújabb divat vagy trend sugall, és éppen azt tartjuk legfőbb értéknek?
A CsupaCsalád Egyesület az egyik legfőbb örök érvényű értéknek a CSALÁDot tekinti. Családban élni kihívás, családban élni, érezni és létezni csoda! A legnagyobb feladat, amit betöltünk az életünkben. Nem egy röpke karrier, nem egy fogyókúrás program, nem egy „építsünk szép házat”- életérzés, hanem maga az ÉLETÜNK.
Tarthatunk pincsikutyát, hónunk alá csapva, majd helyére tessékelve, de a családban a gyereked valódi felelősség. Nem egy baba, amit öltöztethetsz kedvedre, vagy épp lepasszolhatsz egy bevásárlóközpont gyermekmegőrzőjébe, hanem egy élet, amelyért felelős vagy. Saját életünk minőségének, igényességének záloga a gyermekeink fejlődése, boldogsága és jólléte.
Mindennek alapja pedig párkapcsolatunk harmonikus fennállása, fenntartása és fejlesztése, lelki életünk formálása!
A CsupaCsalád Egyesület nem kevesebbet tűzött zászlajára, mint a fenti értékeken alapuló olyan közösséget létrehozni, ahol a házastársak fontosnak tartják egymás “szeretetnyelvét” megtanulni és “beszélni”, egymás közötti konfliktusaikat úgy megoldani, hogy közben magasabb szintre is lép kapcsolatuk; gyermekeiket feltétel nélkül szeretni, úgy nevelni, hogy testvérekként egy életen át számíthassanak egymásra!
Mottónk: “Gyökeret és szárnyakat!” Igen, gyermekeinknek gyökeret; biztos, szerető családi hátteret; az ősbizalom légkörét kell elsőként megadnunk ahhoz, hogy később szabadon szárnyalhassanak, hogy álmaikat – minden velük született és szerzett képességeik útján – valóra válthassák!
ORVOS-BETEG KÖZÖTTI MEDIÁCIÓ – KÉPZELETBEN
2012 november 21. | Szerző: Rita
Képzeljenek el egy felettébb különös szituációt! Egy anya megszüli gyönyörű, egészséges kislányát, az orvosnak ez 1,5 órájába és természetesen szaktudása alkalmazásába került, egyéb pluszt – biztatást, dicséretet, empátiát, gyengédséget – semmit nem adott azonban az anyának. Aztán elkövetkezik a kórházban töltött utolsó nap, ami egyúttal a hálapénz átadásának ideje. Az anya örömmel köszöni meg orvosának, hogy egészséges kisbabáját életre segítette, majd átadja a borítékot. Az orvos átveszi, elrakja. Úgy 1 óra múlva azonban ismét jelentkezik az anyánál azzal, hogy … kevesli (!!!) az összeget, és reméli, hogy az anya a 6 hetes kontroll alkalmával majd kiegészíti azt x összegre!
És az anya – bocsánat, de – köpni, nyelni nem tud, áll az orvosa előtt leforrázva, megszégyenülten…
Sajnos, ez nem a képzeletemben játszódott le – ilyet eddig elképzelni sem tudtam – hanem egy barátnőm mesélte el a szülésének történetét.
Igen, a hálapénzről mindenkinek megvan a véleménye, elképzelése. Abban azonban gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy az orvos visszataszító, botrányos, gátlástalan, kapzsi magatartást tanúsított a fenti szituációban.
Előre nem közölt semmit az anyával – hogyan is tehette volna, hiszen a hálapénz fogalmilag kizárja ezt –, a szülés alatt ráadásul az anyának kifejezetten rossz érzései támadtak amiatt, hogy úgy érezte, az orvos minél gyorsabban „le akarja tudni” a szüléslevezetést, egyáltalán nem bátorította, nem dicsérte őt, pedig azt minden édesanya tudja – aki viszont átélt ehhez hasonlót –, hogy az elfogadó légkörnek legalább akkora jelentősége van, mint a szakértelemnek!
Ezek alapján elképzeltem, milyen szép is lehetne, ha ezt a konfliktust mediációval feloldhattam volna! Felidézem az orvost, amint szedi össze a gondolatait, az indokait, hogy miért is ragaszkodik az x összeghez… Hm. Aztán ahogy szép lassan közelítenek az álláspontok, és az orvos ráébred, mit is követett el… És még bocsánatot is kér… Persze.
Ha nem is lett mediáció a pillanatnyi, ám az anyának hosszú álmatlan éjszakákat okozó konfliktushelyzetből, egy 1 oldalas, postán elküldött levél kerekedett belőle. Csak remélni lehet, hogy az orvos valamilyen, a jövőre kiható konklúziót levon belőle – ha mást nem is, legalább annyit, hogy legközelebb minden édesanyát felkészít előre, hogy a nem magánkórházban lefolytatott, semmi extra szolgáltatással nem járó szülésért x összeg ellenszolgáltatást fog kérni (mintegy megbízási díjként) annak ellenére, hogy a terhesgondozásért x + y összeget már bezsebelt! Csakhogy innentől kezdve ez az összeg hálapénznek már semmiképpen nem nevezhető!
VAN-E ÉRTELME A KÖZÖS SZÜLŐI FELÜGYELETNEK KÜLÖNÉLŐ SZÜLŐK ESETÉBEN? 2. RÉSZ
2012 november 14. | Szerző: Rita
Amikor az 1. részben arról írtam, hogy a kerekasztal beszélgetésen résztvevő ügyvédek szerint jó volna a másik felet is – azt, amelyiket nem képviselik – meghallgatni és valamelyest megismerni, nekem akkor erőteljesen „megszólalt a csengő”: hiszen ezért vagyok én! Én, mint mediátor, mindkét fél őszinte álláspontját, hozzáállását, sőt, a világnézetét is megismerhetem; „középen állok”, ha úgy tetszik, mindkét fél érdekeit képviselem, de legfőképpen a közös gyermekét!! Ráadásul nem nehéz elképzelni, hogy egészen más motivációval érkezik egy mediációra a két ellenérdekű fél – mindkettő önszántából akarva a viták feloldását –, mint egy olyan tárgyalásra, ahol a két ügyvéd rossz esetben csak még inkább egymásra haragítja a két felet, elmélyítve ezzel a problémá(ka)t. Itt sajnos sokszor előfordul, hogy a félnek (vagy az ügyvédjének) az a nem titkolt szándéka, hogy (még) több előnyre tegyen szert a másikkal szemben, akár úgy is, hogy mindenki előtt megalázza a másikat. Jó esetben közelítenek valamelyest az álláspontok, de semmiképpen sem egy őszinte légkörben.
Kérdem én: mire jó mindez? A felek már így is elég sértettnek érzik magukat, a múltban elszenvedett sérelmeiket hánytorgatják fel folyton, abban élnek. Két ellenérdekű ügyvéd a legritkább esetben tudja egy rövid tárgyalás során kimozdítani a feleket addigi merev álláspontjukból.
Ellenben egy megfelelő hozzáállással, felkészültséggel és empátiával rendelkező mediátornak minden esélye megvan arra, hogy a feleket az addig „foggal, körömmel” védett, megszilárdult álláspontjukból kimozdítva, egy „elég jó” megállapodás felé hajtsa! Hiszem, hogy a gyereknek a válás után is szüksége van mindkét szülőjére, én tehát a közös szülői felügyeletet általában ajánlom a szülőknek!
Azt gondolom, a családjog területén, különösen a közös szülői felügyelet témájában a kerekasztal beszélgetésen résztvevő minden félnek, tehát a bírónak, ügyvédnek, gyámhatóságnak, és nem utolsó sorban az egyetemi tanárnak (aki a jövő nemzedékét tanítja) melegen kellene ajánlania a mediációt – mint alternatív konfliktus-feloldási eljárást –, nem pedig legyinteni rá, mint Magyarországon nem működő eljárásra! Az ő szerepük a mediátorok népszerűsítésében óriási – lehetne!
Kicsit úgy éreztem magam a beszélgetés végén, mint az anekdota szerinti optimista cipőkereskedő, amikor Afrikába készül cipőt „teríteni”. Elmegy a pesszimista is, majd lógó orral hazaérkezik, legyint:
– Á, Afrikában semmi lehetőség, nincs esélyem; ott senki nem hord cipőt!
Megérkezik az optimista, ujjongva meséli a feleségének:
– Igen, drágám, megcsináljuk! Még üres a piac!
Igen! Még üres a „mediációs piac”, úgyhogy itt vagyok én, és küldetésem, hogy az emberek ismerjék és akarják ezt a vitarendezési módot!
VAN-E ÉRTELME A KÖZÖS SZÜLŐI FELÜGYELETNEK KÜLÖNÉLŐ SZÜLŐK ESETÉBEN? 1. RÉSZ
2012 november 8. | Szerző: Rita
A közelmúltban részt vettem a Budapesti Ügyvédi Kamarában a közös szülői felügyeletről tartott kerekasztal beszélgetésen.
A téma szakemberei között 2 bíró, 2 ügyvéd, 1 egyetemi adjunktus és 1 gyámhivatali ügyintéző osztotta meg a nézőkkel a gondolatait és tapasztalatait.
Mindenképpen tanulságos volt meghallgatnom a szakértőket. Legfőképpen azért, mert ismét megerősítette az én küldetésemet: IGENIS NAGY SZÜKSÉGE VAN AZ EMBEREKNEK A MEDIÁTORRA, főleg ebben a témában – még akkor is (vagy éppen azért?), ha az ügyvédek pont ennek ellenkezőjéről számolnak be!
No, de ne szaladjunk ennyire előre..
Mit is jelent maga a szülői felügyelet? Elemei: a gyermek gondozása, nevelése; törvényes képviselete és a vagyona kezelésének kötelezettsége és joga. (Idetartozik még a gyámnevezés és gyámságból való kizárás joga is.) Igen, ez elsősorban kötelesség, csak azután jog!
Együtt élő szülők esetében természetesen fel sem merül ennek kérdése, hiszen a szülők együttesen, közösen gyakorolják a szülői felügyeletet.
Különélő szülők esetében azonban – a jelenlegi magyar szabályozás szerint – a bíróság csak közös kérelemre rendel el közös szülői felügyeletet. Ellenkező esetben, amelyik félnél elhelyezte, az a szülő gyakorolja a szülői felügyeletet, a másik szülőnek pedig szünetel a szülői felügyeleti joga – a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések kivételével. A közös szülői felügyeletet azonban a családjogi törvény már nem szabályozza részletesen; azt maguknak a feleknek kell tartalommal megtölteniük.
Abban, gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy a gyermek mindenekfölött álló érdeke az lenne, ha szülei a válást követően is közösen gyakorolnák a szülői felügyeleti jogot; azaz a gyermekkel kapcsolatban a jövőben (is) mindenben együttműködnének.
Ehhez képest mi a tapasztalata és mi a hozzáállása
1. a bíróknak?
A bírók a kérdésből annyit látnak, hogy sok esetben a közös szülői felügyeletben megállapodott felek közül az, akinél a gyermeket elhelyezték, utóbb a közös szülői felügyelet megszüntetése iránt; a különélő szülő pedig utóbb a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt pert indít a másik ellen.
Egyébként pedig a bírói gyakorlat nem egységes a közös szülői felügyelet kérdésében. Van olyan törvényszék, ahol a bíró sem a tartásdíjat, sem a kapcsolattartást nem engedi rendezni határozatában! Ez természetesen csak káoszt szül. Aztán van olyan bíróság is, ahol éppen ellenkezőleg, a bíró tartalommal kívánja megtölteni a közös szülői felügyeletet…
2. az ügyvédeknek?
A beszélgetésen megjelent 2 ügyvéd teljesen egyetértett abban, hogy a közös szülői felügyelet egy szép elv, azonban szerintük az együttműködésre a válást követően a szülők legfeljebb 5-10%-a képes. És a többiek? Egymás elleni zsarolás eszközéül, alku tárgyául használják a gyermeket. És mivel legtöbbször az egész kérdés csak cirkuszt szül, nem is szokták ajánlani (!) a válófélben levő szülőknek a közös szülői felügyeletet!
Ezen a ponton azért nagyon megdöbbentem. Nem is ajánlják. Nem is próbálják meggyőzni a feleket…
– Meg különben is – így az egyik közismert ügyvédnő – meg kellene ismerni a másik szülőt is (hiszen az ügyvéd értelemszerűen csak az egyik felet képviseli), ugyanis legfeljebb 2 alkalommal találkoznak az esetek többségében négyesben (a 2 fél és a 2 ügyvéd), azt is el lehet képzelni, milyen hangulatban…
3. a gyámhivatalnak?
A beszélgetésen megjelent gyámhivatali ügyintézőnek rendkívül rosszak a tapasztalatai, ami, mondjuk, érthető, hiszen aki a gyámhivatalt keresi fel, az általában sajnos már ádáz ellenségnek tekinti a másik szülőt.
Folytatása következik…
CSALÁDBAN IS BEVETHETŐ – 2. rész
2012 október 30. | Szerző: Rita
A mediáció módszerének (következetes) alkalmazásával tehát mindkét fél, az 1. részben írt esetben: gyermekeim megtanulják
1. érdekeiket megfelelő stílusban kifejezni;
2. meggyőzően érvelni;
3. indulataikat kezelni;
4. a másikat meghallgatni, és ami még fontosabb: megérteni a másik álláspontját;
5. esetenként lemondani addigi saját álláspontjukról;
6. keresni és megtalálni a közös pontokat;
7. megegyezésre törekedni és megegyezni;
8. végső soron azt, hogy sokkal célravezetőbb ilyen módon megoldani konfliktusaikat, mint veszekedni, hisztizni, verekedni, stb.
Az ominózus esetben mindkét fiam győztesnek érezte magát, együtt (!) mentek mosolygósan játszani.
Azóta már többször előfordult egyébként, hogy egyikük azt mondta a másiknak: győzz meg, miért azt csináljam/csináljuk, amit te akarsz?
Szóval a mediáció családon belül is működik!!
CSALÁDBAN IS BEVETHETŐ – 1. rész
2012 október 24. | Szerző: Rita
A mediáció mint módszer alkalmazásában az a nagyon jó, hogy az „bevethető” otthon, a családban is – például 2 testvér vagy 2 másik rokon egymás közötti vitájának feloldására!
Nálunk ez többször is bevált már – annak dacára, hogy két kisfiam jelenleg még csak 8,5 és 6,5 évesek!
Az úgy volt – hogy a legutóbbi esetet idézzem –, hogy nem tudtak abban megegyezni, melyik játékkal játsszanak az elkövetkező 2 órában (Igen, nekik még ilyen problémáik vannak). Ennyi idő állt ugyanis rendelkezésükre, aztán családi program miatt el kellett indulnunk otthonról.
Doma – a nagyobbik fiam – mindenképpen legózni szeretett volna, ami máig az ő legkedvesebb játéka. Zala – a kisebbik – pedig bátyjával társasozni akart. Általában ők nagyon jól eljátszanak egymással, de most valahogy nagy patália keveredett a meg nem egyezésükből. Egyik sem tudta a másikat meggyőzni. Épp jött volna a hiszti, sértődés…
Na, ekkor lett egy ötletem. Leültettem őket a nagy családi étkezőasztalunkhoz, és azt mondtam:
– Ok, akkor most mindketten gondoljátok végig, mi az a 2 dolog, ami miatt mindenképpen azzal a játékkal szerettek/szeretnétek játszani, amihez most úgy ragaszkodtok!
Csönd lett egy pillanatra, majd Doma szólalt meg elsőként:
– Én azért szeretek legózni, mert használhatom a fantáziámat, azt építhetek, amit csak akarok! És közben lehet csak úgy gondolkodni másról is.
Zala:
– Én azért szeretek társasozni, mert akkor együtt vagyunk, sokat nevetünk. Akkor is jó, ha néha én veszítek..
Mire én:
– Jól van, akkor most próbáljátok meggyőzni a másikat, hogy miért játssza veletek azt, amit ti szeretnétek.
Megint Doma reagált először:
– Zala, legózzunk együtt azért, mert akkor ketten találhatjuk ki, hogy mit építsünk! Sőt, én segítek is neked, ha elmondod, mit szeretnél, és megakadtál.
Zala:
– Doma, társasozz velem, mert akkor jókat fogunk nevetgélni, és ugyanúgy együtt leszünk, mintha legóznánk!
Ez tényleg így zajlott le! Csak ámultam és bámultam, mert – bevallom – nem gondoltam, hogy ilyen korú gyerekeknél is működhet a mediáció módszere!
Mivel most már odafigyeltek egymásra, már csak meg kellett találni és rámutatni a közös pontokra, és ötleteket adni:
– Nagyon jó, fiúk! Tehát azt tudjuk, hogy szeretitek egymást, szerettek együtt, közösen játszani, ugye?
Mindketten bólogatnak. Folytattam:
– Ok. Akkor mi lenne, ha megfeleznénk az indulásig hátralevő időt, és annak első felében az egyik játékot, a másik felében a másikat játszanátok?
Mindketten egyetértenek. Már csak az a kérdés, mivel kezdjenek, ugyanis az, ha a másik játékával, az a gyerekek szemszögéből ugyanúgy lemondás, mintha egyáltalán nem játszanának – az adott pillanatban. Hiszen a késleltetett jutalmazást általában ebben a korban a gyerekek még nem értik meg.
Doma mondja:
– Kezdjük a társasozással! De anya, nézd az órát, és pont félidőben szólj, mert akkor abbahagyjuk, mindegy, hol tartunk a társasban. Jó lesz így Zala?
Zala bólint, én pedig hirtelen nagyon büszke leszek az én nagyfiamra és az ő nagylelkűségére! Na meg persze a kisebbre is, hogy ő is tudott engedni…
Ugye megérte a mediáció módszerét alkalmaznom?
CSUPACSALÁD GYŰJTÉSE SZOMÓDRA – 2.
2012 december 23. | Szerző: Rita
December 20-án fejeződött be az adományok gyűjtése, amelyet egyesületünk (a Csupa Család Közhasznú Egyesület) hirdetett és szervezett meg. Nagyon szépen köszönünk minden adományt; rengeteg gyermek-és felnőttruha, játék és háztartási gép, illetve tartós élelmiszer gyűlt össze! A végén már alig fért el az egyesület székhelyén ez a sok minden, és szinte művészet volt bepakolni a barátunk ismerősének Ford Tranzitjába! 20-án értünk célba a szállítmánnyal – hát, mit mondjak, volt nagy meglepetés a lelkészpár részéről! Abszolút nem számítottak rá. Nagyon jó érzés volt látni az arcukon a meglepetést, szemükben az örömöt és a hálát! Észrevettük, hogy Nati – a lelkészfeleség – már azon morfondíroz, mely családoknak is osszák szét a számos hasznos és szép holmit. Mostanában, így felnőtt fejjel kezdem érteni a mondást: jobb adni, mint kapni!
Minden adományozónak üzenjük: megnyugodhatnak, igazán jó helyre került az ajándékuk! Mellékelünk is néhány fotót az emlékezetes eseményről és a célba érésről! Már csak egy gondolat jut eszembe: milyen jó lenne, ha nem csak karácsony környékén gondolnánk a nélkülözőkre…
Még egyszer köszönjük; és boldog, áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Oldal ajánlása emailben
X