SIKERTELEN MEDIÁCIÓ, VAGY MÉGSEM?!
2014 január 31. | Szerző: Rita
A minap azzal ültem le a gép elé, hogy egy sikertelen mediációról (amelynek a végén nem jött létre a megállapodás) számoljak be kedves Olvasóimnak, ami ráadásul rendhagyó módon történt – nem egy asztal köré ülve, hanem 2 országban, 3 különböző helyszínen, e-mailváltásokkal.
A történet, sajnos, nem egyedi: a közjegyző irodájában egy öröklési – ingatlannal kapcsolatos – vita során úgy állt fel a 3 lánytestvér közül az egyik (aki külföldön él) az asztaltól, hogy ő most már soha többet nem kívánja látni a másik kettőt. A jelenet elég durvára sikeredett, szidalmazta nem csak a testvéreit, hanem az őket képviselő ügyvédet is. A Magyarországon élő testvérek kerestek meg azzal, hogy mivel ők sem kívánnak többé beszélni nővérükkel, közvetítsek közöttük, mert ők mihamarabb rendezni kívánják a megörökölt ingatlan – ami egyébként egy „erősen” felújításra szoruló másfél szobás régi társasházi lakás – jogi sorsát, más szóval a közös tulajdont akarják mielőbb megszüntetni.
Elkezdődött a hosszas levelezgetés, írtam hol az egyik, hol a másik nővérnek, közvetítve a véleményeket – időnként finomítva a levelek stílusán – egyszóval próbáltam közelíteni az álláspontokat. A véleménykülönbség fő oka az volt, hogy a külföldön élő nővér egy igen magas összegben határozta meg a vételárat, amelyért szerinte el lehet és el kell adni a lakást. Hiába mondogatta a két itthon maradt testvér – akik már utánanéztek az adott ingatlanpiaci körülményeknek, sőt szakértői véleményt is készíttettek –, hogy ennyi pénzért nem lesz rá vevőjelölt sem. A harmadik testvér egyszerűen nem volt hajlandó megérteni, hogy végső soron egy ingatlan annyit ér, amennyiért megveszik (nem, amit elképzelünk róla, vagy amennyiért esetleg néhány évvel ezelőtt elkelt volna…). Nyilván mindegyiküknek az az érdeke, hogy a lehető legmagasabb áron adják el, de ha egyszer senki nem érdeklődik ilyen áron a lakás után, akkor muszáj lejjebb vinni a vételárat. Hosszas magyarázataim ellenére a külföldön élő nővér kötötte az ebet a karóhoz, azt írta, hogy persze, ő meg akar egyezni, de valójában mégsem engedett semmit; végül a legutolsó levelében annyit közölt velem, hogy üzenjem meg a húgainak, hogy maradjon a bíróság, az döntsön – helyettük és felettük (teszem én hozzá)!
A két másik nővér érthető módon igen feldúlt állapotba került, amikor elolvasták ezt az egyetlen pattogós mondatot.
Én is nagyon sajnáltam, hogy végül kudarcba fulladt a megállapodás létrehozását célzó igyekezetem.
Szóval, gondoltam, megírom e sikertelen történetet, hogy ilyen is van (hogyne lenne), ilyet is le kell írni… Kerestem magamban a kudarc okait, nyilván a távolság is a siker ellen hatott, de nem(csak) erre akarom fogni. Igenis van olyan, amikor egész egyszerűen semmilyen eszközzel nem lehet valamelyik felet kimozdítani megkövesedett álláspontjából. És legyünk őszinték: a sikeres mediációhoz bizony szükség van a felek részéről nemcsak értelmi, de érzelmi intelligenciára is!
Itt tartottam elmélkedésemben, amikor – láss csodát! – ma megnyitva a postafiókomat, 2 hónap elteltével, egy rövid üzenetet kapok a külföldön élő nővértől: hozzájárul ahhoz, hogy azért az összegért hirdessék meg a húgai az ingatlant, amennyiért ők eddig is hirdették volna! 🙂
Mit lehet erre mondani?! Úgy tűnik, még abban az esetben is meg kell próbálni mediálni a felek között, amikor látszólag nincs semmi értelme, mert időnként ülepednie kell az infónak és a lehetséges alternatíváknak a fejekben! Egyszerűen most ért be… 🙂
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 18. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
6. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó mediátornak? Bárki lehet mediátor? Mediálhat valaki jól előképzettség nélkül?
Ismernie kell önmagát, különösen azt, hogy neki milyen a viszonya a konfliktusokhoz, milyen konfliktuskezelési módszerei vannak, mennyire kompromisszum kész. Szüksége van empátiára, jó kommunikációs készségre. Az a jó, ha értő figyelemmel tudja a feleket meghallgatni, ha sikerül bizalmi légkört teremtenie.
A lehetőség nyilván mindenki számára adott, aki mediátorrá szeretné képezni magát – általában az ún. segítő szakmákból érkeznek a szakemberek a képzésekre -, mert ez egy szakma, aminek megvannak a maga szabályai, technikája. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem tud mindenki jó mediátorrá válni, mert kell hozzá ösztönös érzék és bizonyos készségek is.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 11. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
5. Elsősorban bíróságok mellett működnek most mediátorok. Ki lehet ezt a kört bővíteni mondjuk iskolákra, önkormányzatokra egyéb helyekre?
A mediátorok önállóan működnek – nem a bíróságok mellett. Más kérdés, hogy bírósági közvetítői tevékenységet végezhet a megfelelő képzettséggel rendelkező kijelölt bírósági titkár. Természetesen elvben igénybe vehető – megfelelő képzettséggel rendelkező és névjegyzékbe vett – mediátor az oktatásban, egészségügyben, büntetőeljárásban, munkaügyben is.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 4. | Szerző: Rita
Egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
4. A mediátor munkája mennyiben különbözik egy jó pszichiátertől, az eredményességre gondolva?
Teljesen más: a pszichológus “lélekbúvár”, a lelki folyamatokat és a múlt eseményeiből építkezve az ok-okozati összefüggéseket igyekszik feltárni; a pszichiáter orvos; gyógyszerekkel is segíti a beteg gyógyulását.
A mediátor abszolút eredmény-centrikus: az “itt és most”-ra fókuszálva a konkrét konfliktus jövőre-mutató megoldásában segíti a feleket.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 október 14. | Szerző: Rita
Közel egy évvel ezelőtt indult el ez a kis blog, azért, hogy bemutassam a mediáció világát, a mediátor munkáját. Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés rövid, de velős:
1. Vajon a mediál és a meditál között lévő 1 betű különbség véletlen? Van összefüggés a két dolog között?
Az égvilágon semmi összefüggés nincs! Azonban mivel még mindig nem közismert vitarendezési mód a mediáció, nagyon sokan mondanak meditációt, miközben mediációt szeretnének..
Egy igazi nyári téma: viharos hullámok egy vízitúra csapatban
2013 július 25. | Szerző: Rita
Néhány hete nem jelentkeztem a legszebb anyai örömek miatt! Olvasóim azonban több levéllel is megkerestek, amelyekre privátban elküldtem a válaszokat. Az alábbiakban azonban ismét megosztok mindenkivel egy történetet, amely úgy gondolom, sokunk számára ismerős lesz:
“Szia Rita!
Az egyik olvasói levél juttatta eszembe azt a történetet, amit szeretnék az olvasókkal megosztani. Tíz évig jártam egy vízitúra csapatba, ahol életre szóló élményeket szereztem. Itt nőttem fel, itt lettem igazán ember. Az évek során sok változás történt a tagságban, és egy idő után a vezetésben is. A csapatunkhoz betársult egy másik gárda is, amelynek vezetője egy idő után megpróbálta az egész társaságot az irányítása alá vonni. Ennek egy ideig a mi vezetőnk ellenállt. Közben zajlottak a táborok, élveztük a napsütést, a vizet, a csinos lányok látványát. Azonban eljött egy őszi nap, amikor vezetőnk úgy döntött, hogy nem bír a másik vezetővel együtt dolgozni, és lemondott. Az indok az volt, hogy a másik irányító élete fő műveként tekintett egy húszfős túra csapatra és egy kis csónakháznak. A mi első emberünknek pedig az volt a célja, hogy minél többen jöjjenek, jól érezzék magukat, és kialakuljon egy széles réteg, amelynek tagjai aktív részesei lesznek a következő éveknek.
A két ember már egymásra sem tudott nézni, nem beszéltek egymással, így nem tűnt sok esély arra, hogy tovább tudjanak együtt dolgozni. Próbálkoztunk mindenféle rábeszélő technikával, de nem jártunk sikerrel!
Nem sokkal később elkezdett fogyatkozni a csapat, megszűntek a túrák, bezárt a csónakház, véget ért egy nagyszerű álom. Vajon egy mediátor tudott volna segíteni a megfelelő pillanatban?
Köszönöm:
Gergő”
Kedves Gergő!
Hiszem és vallom, hogy amennyiben két ember nem tud egymással szót érteni (mindegy, milyen okból kifolyólag), de mindkettőben – és ez a kulcsszó: mindkettőben! – megvan a készség, a hajlandóság a megegyezésre, a ki-vagy megbékélésre, akkor tud segíteni a mediátor. Tehát amíg egyikük vagy mindketten annyira sértettnek érzik magukat, hogy csak a saját maguk igazát hallják és fújják, addig nem lehet rajtuk segíteni! Tehát a leveledben említett megfelelő pillanat az lett volna, amikor nyitottnak mutatkoztak volna arra, hogy a másik fél álláspontját is meghallják, és ráadásul mindketten ugyanolyan fontosnak találják a csónakház „életben maradását”, továbbra is szívügyük legyen a csapat- és a vízitúra-szervezés!
Sajnos ezt a pillanatot nem mindig sikerül időben észlelni. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül a közösség passzivitása is hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez. Gondolom a társaid is látták, hogy mi zajlik, de mivel nem tettek semmit ezért részben ők is hibásak abban, hogy nem sikerült a csapat boldogságát megtartani.
Mediátorként azt remélem, hogy nemcsak a két szemben álló, de az egykori tagság is tudott valamit az esetből magának leszűrni és a későbbiekben jobban és sikeresebben tudtak hasonló eseteket kezelni!
Napsütéses nyarat kívánok!
Rita mediátor
Kedves, de meddig….
2013 június 12. | Szerző: Rita
Róbert nevű olvasóm különleges, de sokak számára ismerős problémával jelentkezett:
Kedves Rita!
Nagyon el vagyok keseredve! Egy kedves barátomról kiderült, hogy csak egy bizonyos szintig kedves, ameddig számára ez megéri!
Közel hét éve ismerjük egymást. Átestünk már számtalan közös élményen, sok rosszon és még több jón is. Mindent meg tudunk egymással beszélni, legalábbis eddig így hittem!
Én komoly anyagi problémába sodortam magam a saját hibámból. Semmi illegális, csak sok-sok tartozást halmoztam fel a hatóságok felé. Tudom, hogy a barátomnak lehetősége van a számomra szükséges fedezetet biztosítani, erre egyébként egyszer már tett is szóban ígéretet.
Most jött el az a pillanat, amikor jeleztem, hogy szükségem lesz a segítségére. Ekkor meglepetésemre nem azt mondta, hogy bocs, de meggondoltam magam. Elkezdett arról beszélni, hogy amit kértem tőle az neki túl sok, nem fér bele a lehetőségeibe. Ezt ő is meg én is tudtam, hogy nem igaz.
Így most eléggé el vagyok keseredve. Nemcsak a pénz miatt! Ha buknom kell, akkor bukjak a saját hibámból! Az jobban fáj, hogy a kettőnk közötti kapcsolat ezek szerint nekem jelentett többet, mint neki!
Azóta többször beszéltünk, de ez a kérdés nem került előtérbe! Vajon van értelme vele erről beszélni? Én rontottam el valamit? Lehet, hogy nem is ekkora a gond, csak én értem félre? Nem tudom a válaszokat!
Róbert
Kedves Róbert!
A pénz igen érzékeny téma, sokan sokfélét gondolnak róla és más-más viszony fűzi őket a mindennapi fizetőeszközhöz. Tudjuk, hogy barátságok, kapcsolatok (akár országok közötti kapcsolatok is) mentek már tönkre a pénz – kölcsöne, hiánya, kezelése, tartozás, stb. – miatt. Ismerek olyan embert, akinek sok barátja van, de barátnak – elvből – soha nem ad kölcsön! Ezt ő nyíltan felvállalja, tudják is róla, és ezzel együtt fogadták őt el (már aki elfogadta). Nem akarja, hogy a pénz miatt menjen tönkre a barátságuk! Én helyesnek tartom, hogy ezt ő előre – nyílt kommunikációban – közölte mindenkivel, ez így fair. Még akkor is, ha egyesek megsértődtek rá, nem értenek vele egyet, de mivel ő következetes e témában, nincsenek félreértések. Igaz, ez az ő hozzáállása!
Az biztos, hogy az idő mindent megváltoztathat. Véleményem szerint helyes, hogyha adsz néhány napot vagy hetet arra, hogy magadban átgondolt azt az ítéletet, amit megalkottál róla. Lehet, hogy a későbbiekben már másképp látod majd a kapcsolatotokat.
Valószínűnek tartom, hogyha közösen sikerülne megtalálnotok a mindenkinek tökéletes megoldást, azzal megoldódhatna ez a probléma!
Azt hiszem, ez a lényeg: merjünk őszintén, nyíltan kommunikálni, mert ennek hiányából fakad a legtöbb konfliktus!
Légy bizalommal a másik iránt!
Rita mediátor
Mindennapi Mediátor
2013 június 3. | Szerző: Rita
Egy új gondolat fogalmazódott meg bennem néhány hónappal ezelőtt! Ennek első eredménye lett a “Mindennapi Mediátor ” létrejötte. Aki úgy érzi, hogy szeretné használni, de csak otthon vagy csak szűk körben, kattintson, és minden fontos információt megtudhat!
Kedves Olvasóim!
2013 május 11. | Szerző: Rita
Néhány hete nem jelentkeztem új gondolatokkal, amelynek egy nagyszerű esemény az apropója. Napokon belül ismét anya leszek, egy édes kislány boldog szülője. A terhesség utolsó fázisában – ezt nyilván sokan személyesen megtapasztalták – már minden sokkal nehezebb. Természetesen olvasóim is fontosak, de a következő néhány hétben a harmadik gyermekem születésére és első napjaira fogok koncentrálni.
Amennyire az időm engedi, majd olvasom a leveleket és igyekszem azokra válaszolni is a lehető legnagyobb felkészüléssel!
Mindenkinek szép napokat kívánok!
Rita mediátor
GONDOLATI TORZÍTÁSOK A MEDIÁCIÓBAN
2014 november 26. | Szerző: Rita
Írásom elején leszögezem, hogy nem vagyok pszichológus, nem tisztem, nem is lehet feladatom a lelki folyamatokat és a múlt eseményeiből építkezve az ok-okozati összefüggéseket feltárni, hiszen a mediátor eredménycentrikus: az “itt és most”-ra fókuszálva a konkrét konfliktus jövőre mutató megoldásában segíti a feleket. Azonban bizonyos jeleket, rejtett üzeneteket jó, ha felismer, átfogalmazva kimond az ülésen azért, hogy a felek képessé váljanak a saját ügyük megoldására!
Ezért gondolom, hogy a mediátornak fel kell ismernie, amikor a felek valamilyen érzelemtől vezérelve cselekszenek az ülésen, mondanak ki dolgokat vagy éppen elakad közöttük a kommunikáció emiatt (ld. előző bejegyzésemet: Érzelmek a mediációban?). Ugyanígy hasznos a folyamat szempontjából, ha a mediátor felismeri azt is, amikor a felek – egyébként pont érzelmeik; érzelmi emlékeik hatására kialakult – racionálisnak hitt gondolati állítása torzult. Ekkor jó, ha a mediátor közbelép: kérdez, átkeretez, megakaszt, különtárgyalásra „invitál”.
Az emberek általában nem szeretik megváltoztatni véleményüket; ragaszkodnak a kialakult értékrendjük, az általuk az évek során megélt élmények, tapasztalások, érzelmek, stb. mentén kialakított ismeretrendszereikhez. Amikor valamilyen új helyzet (pl. csalódás, válás, új munkahely, stb.) miatt véleményt kellene változtatni, akkor „jönnek” a gondolkodási torzítások. Ilyenek például (kifejezetten csak néhány jellemző torzítás):
– önigazolás: amikor valaki nem a valódi okokat keresi, hanem igyekszik önmagát és másokat meggyőzni cselekedetei helyességéről – előzetes elképzeléséhez illesztve azokat;
– szörnyű egyszerűsítések: elutasítva a probléma összetettségét, a másikban csak a hibákat látja, egyetlen megoldásnak csak az általa javasoltat tudja elképzelni;
– kognitív disszonancia csökkentése: amikor az egyénben két egymásnak ellentmondó gondolat feszül, az kellemetlen, ezért az egyiket megpróbálja csökkenteni, pl. a dohányzó ember hallja, hogy az rákot okozhat, ezt az ellentmondást úgy próbálja csökkenteni, hogy elhiteti magával, nem is megalapozottak a vizsgálatok;
– túláltalánosítás: egyszeri negatív eseményből von le általános következtetést, ilyen szavakat használ: minden, mindig, semmi…;
– mindent vagy semmit típusú gondolkodás: ha nem teljesül minden kívánsága, akkor az egészet teljes kudarcnak éli meg;
– pozitívumok leértékelése: azok nem számítanak, azt figyelmen kívül hagyja;
– „gondolatolvasás”: nem a saját érzelmeiről beszél, hanem szerinte mit gondolnak róla mások, pl: „unalmasnak tartanak”;
– jövendőmondás: meg van győződve a dolgok rossz kimeneteléről: „A másik azt fogja önnek mondani…”;
– én-bevonás: amikor valaki úgy érzi, ő az oka egy olyan eseménynek, amiért valójában nem ő a felelős, pl.: „Az én hibám, hogy nem érezték magukat jól a céges bulin”;
– „kell” állítások: amikor az egyén úgy beszél, mintha valaki kényszerítené a tettekre, pl.: „El kellett volna már készítenem a vacsorát..”;
– stb.
A fenti gondolati torzítások mindannyiunkra jellemzők, nem mindegy azonban, milyen gyakran élünk velük. Mindenképpen érdemes ezeket magunkon, a másikon felismerni, elfogadni tévedéseinket, megérteni saját védekezésünket. Ezáltal mi magunk is fejlődhetünk, illetve kapcsolatainkban képesek leszünk sikeresebb együttműködésre!
(Köszönet Lovas Zsuzsának, a Lege Artis trénerének a továbbképzésért!)
Oldal ajánlása emailben
X