Anyaság és mediáció?
2014 április 28. | Szerző: Rita
Az anyaság és a mediáció kapcsolata volt a téma abban a beszélgetésben, amit a Baba magazin újságírója készített velem. Itt megtekinthető:
SIKERTELEN MEDIÁCIÓ, VAGY MÉGSEM?!
2014 január 31. | Szerző: Rita
A minap azzal ültem le a gép elé, hogy egy sikertelen mediációról (amelynek a végén nem jött létre a megállapodás) számoljak be kedves Olvasóimnak, ami ráadásul rendhagyó módon történt – nem egy asztal köré ülve, hanem 2 országban, 3 különböző helyszínen, e-mailváltásokkal.
A történet, sajnos, nem egyedi: a közjegyző irodájában egy öröklési – ingatlannal kapcsolatos – vita során úgy állt fel a 3 lánytestvér közül az egyik (aki külföldön él) az asztaltól, hogy ő most már soha többet nem kívánja látni a másik kettőt. A jelenet elég durvára sikeredett, szidalmazta nem csak a testvéreit, hanem az őket képviselő ügyvédet is. A Magyarországon élő testvérek kerestek meg azzal, hogy mivel ők sem kívánnak többé beszélni nővérükkel, közvetítsek közöttük, mert ők mihamarabb rendezni kívánják a megörökölt ingatlan – ami egyébként egy „erősen” felújításra szoruló másfél szobás régi társasházi lakás – jogi sorsát, más szóval a közös tulajdont akarják mielőbb megszüntetni.
Elkezdődött a hosszas levelezgetés, írtam hol az egyik, hol a másik nővérnek, közvetítve a véleményeket – időnként finomítva a levelek stílusán – egyszóval próbáltam közelíteni az álláspontokat. A véleménykülönbség fő oka az volt, hogy a külföldön élő nővér egy igen magas összegben határozta meg a vételárat, amelyért szerinte el lehet és el kell adni a lakást. Hiába mondogatta a két itthon maradt testvér – akik már utánanéztek az adott ingatlanpiaci körülményeknek, sőt szakértői véleményt is készíttettek –, hogy ennyi pénzért nem lesz rá vevőjelölt sem. A harmadik testvér egyszerűen nem volt hajlandó megérteni, hogy végső soron egy ingatlan annyit ér, amennyiért megveszik (nem, amit elképzelünk róla, vagy amennyiért esetleg néhány évvel ezelőtt elkelt volna…). Nyilván mindegyiküknek az az érdeke, hogy a lehető legmagasabb áron adják el, de ha egyszer senki nem érdeklődik ilyen áron a lakás után, akkor muszáj lejjebb vinni a vételárat. Hosszas magyarázataim ellenére a külföldön élő nővér kötötte az ebet a karóhoz, azt írta, hogy persze, ő meg akar egyezni, de valójában mégsem engedett semmit; végül a legutolsó levelében annyit közölt velem, hogy üzenjem meg a húgainak, hogy maradjon a bíróság, az döntsön – helyettük és felettük (teszem én hozzá)!
A két másik nővér érthető módon igen feldúlt állapotba került, amikor elolvasták ezt az egyetlen pattogós mondatot.
Én is nagyon sajnáltam, hogy végül kudarcba fulladt a megállapodás létrehozását célzó igyekezetem.
Szóval, gondoltam, megírom e sikertelen történetet, hogy ilyen is van (hogyne lenne), ilyet is le kell írni… Kerestem magamban a kudarc okait, nyilván a távolság is a siker ellen hatott, de nem(csak) erre akarom fogni. Igenis van olyan, amikor egész egyszerűen semmilyen eszközzel nem lehet valamelyik felet kimozdítani megkövesedett álláspontjából. És legyünk őszinték: a sikeres mediációhoz bizony szükség van a felek részéről nemcsak értelmi, de érzelmi intelligenciára is!
Itt tartottam elmélkedésemben, amikor – láss csodát! – ma megnyitva a postafiókomat, 2 hónap elteltével, egy rövid üzenetet kapok a külföldön élő nővértől: hozzájárul ahhoz, hogy azért az összegért hirdessék meg a húgai az ingatlant, amennyiért ők eddig is hirdették volna! 🙂
Mit lehet erre mondani?! Úgy tűnik, még abban az esetben is meg kell próbálni mediálni a felek között, amikor látszólag nincs semmi értelme, mert időnként ülepednie kell az infónak és a lehetséges alternatíváknak a fejekben! Egyszerűen most ért be… 🙂
Idén utoljára: Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 december 20. | Szerző: Rita
Az év befejező kérdése elég összetett lett:
11. Ha valaki nem ismeri ezt a szakmát, hogyan foglalná össze röviden, hogy mi a (mediátorság) mediáció?
A mediáció olyan alternatív vitarendezési eljárás, amelynek során a felek kezükbe véve saját sorsukat, a közvetítő segítségével maguk határozzák meg a vita kimenetelét
Szerinted mikorra terjed majd el itthon a mediátor, mint foglalkozás?
Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de azt szeretném, ha minél hamarabb elterjedne ez a szakma! Nagy szüksége van szerintem az embereknek és a bíróságnak a mediátorokra.
Elképzelhető, hogy nem lesz közkedvelt, és előbb-utóbb kihal?
Nem hinném, inkább az elképzelhető, hogy lassan terjed el a köztudatban ennek lehetősége, majd a gyakorlatban maga a szakma.
Létezik magyar nyelvű tananyag, ami jó, vannak-e olyan képzések amelyek minőséget adnak?
Persze, létezik magyarul is néhány mediációról szóló hasznos könyv a könyvesboltokban és a képzéseken terjesztett tananyag. Természetesen vannak minőséget adó képzések (nevesíteni nem szerteném őket). Egyelőre azonban nagyon úgy fest a helyzet, hogy e területen jelenleg több a képzés és a tanár, mint a szakmát ténylegesen gyakorló mediátor!
Meséljen a „Mindennapi mediátorrról”!
Ez egy workshop-jellegű foglalkozás, amelyet nagyon szeretnék elindítani – a mediáció népszerűsítésére – különböző fórumokon a “mindennapok emberének” (tehát nem szakembereknek), akiket érdekel az alternatív konfliktuskezelés módszere, hogy otthon vagy a munkahelyén bátran alkalmazni tudja.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 december 16. | Szerző: Rita
A mai kérdés:
10. Vannak, akik pénzkidobásnak tartják a mediátor bevonását. Viszonyítsuk valamihez, hogy mennyire drága vagy nem drága egy-egy ilyen alkalom.
Semmiképpen nem tartom pénzkidobásnak, hiszen, ha a felek tényleg nyitottak a kompromisszumra, akkor egy alkalommal megszülethet az egyezség, amely kb. egy 3 órás folyamat eredménye lesz. Az óradíjat a felek közösen rendezik. Ezzel szemben az ügyvédhez járás, illetve a pereskedés költsége (ami ráadásul nemhogy nem feleződik, hanem duplázódik!) összehasonlíthatatlanul magasabb. Ez is nagy előnye az eredményorientált mediációnak.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 december 9. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
9. (Jogászként) Ügyvédként mi vonzotta ebbe az irányba?
Az, hogy amikor ügyvédként csupán az egyik felet képviseltem, mindig motoszkált bennem az a rossz érzés, hogy nem az a teljes igazság, amit az én ügyfelem előad, hogy általában a másik félnek is van igazsága, és valahol kettejük “között” lenne a jó megoldás. Persze közös megegyezés természetesen nem csak mediáció során jöhet létre, hanem úgy is, hogy a felek a saját ügyvédjeikkel együtt, négyen összeülnek, és tárgyalás eredményeképpen születik meg a megegyezés. Tapasztalatom szerint azonban a tárgyalás során az ügyvédeknek általában nem az a céljuk, hogy egy, a mindkét fél számára legésszerűbb megállapodás jöjjön létre, hanem az, hogy legyőzzék a másik felet – mindenáron -, ezzel a saját ügyfelüknek is bizonyítva azt, hogy lám, ők mindent megtesznek ügyfelük érdekében. És mindaz, ami a végén ebből kisül, az igazából egyik félnek sem az érdeke, hanem az ügyvédek egymásnak feszülésének izzadt eredménye!
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 december 2. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
8. Az elmúlt időszakban megbánta valaha, hogy mediátorságot választotta?
Ez nem egy olyan döntés volt, amellyel felégettem volna magam mögött mindent, hiszen az ügyvédi tevékenységemet csupán felfüggesztettem, amit bármikor újra folytathatok. Az igazság azonban az, hogy nagyon hiszek a mediáció erejében; úgyhogy: nem, nem bántam meg!
Kellett már a családban mediátorkodni?
Hogyne! Persze nem vagyok elfogulatlan és pártatlan – ami a felek közötti mediáció során alapkövetelmény – de magát a módszert mind a gyermekeim, mind pedig a két húgom közötti konfliktus során alkalmaztam már.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 25. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
7. Előfordulhat olyan eset, amikor a (mediátor) mediáció hatástalan?
A felekkel külön-külön történő előkészítő beszélgetés folyamán kiderül, hogy indokolt-e a mediáció. Természetesen van olyan, amikor a feleknek nem sikerül a konfliktusukat mediációval rendezni.
Mennyi idő, hány alkalom kell ahhoz, hogy a mediátor alkalmakon résztvevők érezzék az első sikereket?
A mediációs tárgyalás hozzávetőlegesen 3 óra hosszat tart, akkor eredményes, ha annak végére megszületik az egyezség. Ha ez, mondjuk, időhiány miatt egyetlen alkalommal nem jön létre, akkor igyekezni kell a lehető legrövidebb időn belül újra összeülni, különben gyakorlatilag elölről kehet kezdeni mindent. A törvény értelmében egyébként a felkérést követő 4 hónap elteltével a közvetítői eljárás befejeződik.
Önök kérdeztek, én válaszolok!
2013 november 18. | Szerző: Rita
Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.
A mai kérdés:
6. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó mediátornak? Bárki lehet mediátor? Mediálhat valaki jól előképzettség nélkül?
Ismernie kell önmagát, különösen azt, hogy neki milyen a viszonya a konfliktusokhoz, milyen konfliktuskezelési módszerei vannak, mennyire kompromisszum kész. Szüksége van empátiára, jó kommunikációs készségre. Az a jó, ha értő figyelemmel tudja a feleket meghallgatni, ha sikerül bizalmi légkört teremtenie.
A lehetőség nyilván mindenki számára adott, aki mediátorrá szeretné képezni magát – általában az ún. segítő szakmákból érkeznek a szakemberek a képzésekre -, mert ez egy szakma, aminek megvannak a maga szabályai, technikája. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem tud mindenki jó mediátorrá válni, mert kell hozzá ösztönös érzék és bizonyos készségek is.
Közös szülői felügyelet és váltott gyermekelhelyezés: ritka mint a fehér holló
2014 szeptember 21. | Szerző: Rita
Majdnem egy éve közvetítettem két olyan fiatal szülő között, akik mindketten viszonylag könnyen belátták, hogy a másik is „teljes jogú” szülője akar maradni két közös gyermeküknek a válást követően is. Úgy tűnt számomra, hogy az otthagyott apa – sértett hozzáállása ellenére – és az anya eléggé együttműködőek, gyermekeikhez felelősen ragaszkodnak, munkakörük rugalmas és mindketten otthont és biztonságos légkört tudnak nyújtani számukra.
Mindezek miatt a közvetítésemmel elég hamar létrejött közöttük megállapodás – egyebek mellett – közös szülői felügyelet és (kéthetente) váltott elhelyezés vonatkozásában (vagyis 2 hét anyánál, 2 hét apánál). Magyarországon ritka még az ilyen tartalmú megállapodás, és sajnos még ritkább, hogy ez a gyakorlatban is – éveken keresztül – beváljon. Ezen mediáció kapcsán éreztem úgy, hogy ha valakiknek, hát nekik tényleg sikerülhet, mert mindketten intelligens, együttműködő, gyermekeik érdekeit messzemenőkig szem előtt tartó felelős szülők, akik tudják, hogy elválásuk ellenére életük végéig szülőpárok maradnak! Ezzel a megoldással pedig a gyermekek sem veszítik el egyik szülőjüket sem.
Körülbelül másfél hete eszembe jutottak, fel is vettem velük a kapcsolatot, érdeklődve, hogy a bíróság jóváhagyta-e már az egyezségüket, lezárult-e a bontóper. Kiderült, hogy még csak egy tárgyalás volt (februárban), a következő októberben lesz. Persze, tudjuk, hogy a magyar bíróság malmai igen lassan őrölnek, nem is ez lepett meg nagyon, hanem az, hogy a bíró nem akarja ebben az aláírt formájában jóváhagyni az egyezséget, „nem tetszik” neki a váltott elhelyezés.
Természetesen igen becsülendőnek tartom, ha a bíróság alapos felderítő munkát végez, mérlegeli az összes körülményt, mielőtt döntene, például meggyőződik arról, hogy:
– mindkét szülő tud-e biztonságot nyújtó, támogató légkört adni a gyerekeknek;
– azonos-e a szülők által alkalmazott szabályrendszer, azonosak-e az elvárásaik;
– földrajzilag közel laknak-e egymáshoz;
– milyen közöttük a kommunikáció, együttműködés;
– hány évesek, milyen neműek a gyerekek;
– esetleg már alkalmazzák-e a váltott elhelyezésüket, mióta és mik a tapasztalataik, stb.
Azt nem értem, hogy ha a mediáció során mindezeket a szempontokat igyekeztünk figyelembe venni, és az egyezség ezek mérlegelésével született, a bíróság miért köt bele a felek szabad és közös akaratán alapuló megállapodásába, miért nem örül, hogy lám, van olyan bontóper, amikor a felek nemhogy nem akarják egymás szemét kikaparni, hanem a másik hasonló igényét (nevezetesen: a gyermekek napi gondozását, nevelését) tiszteletben tartva, a kérést még teljesítik is.
Csak remélni tudom, hogy az októberi tárgyaláson – amikorra már kerek egy éve (!) olajozottan működik a szülők között a gyerekek váltott elhelyezése – a tisztelt bíróság a saját szemével fog meggyőződni arról, hogy a gyerekek érdekét a legmesszebbmenőkig szolgálja a szülők kiváló együttműködését feltételező, azon alapuló váltott elhelyezés; és nem lesz kerékkötője éppen a bíróság egy rendkívül kulturált és intelligens válásnak és gyermekelhelyezésnek!
Oldal ajánlása emailben
X